9. Fejezet

Live Like There's No Tomorrow

Mellettem leszel? Együtt megcsináljuk. Csak te és én. Semmi sem lehetetlen. Semmi sem lehetetlen.

Reggel úgy csináltam mintha aludnék, pedig egész éjszaka fent voltam. Nem akartam veled beszélni, mert féltem, hogy akkor elbizonytalanodok. Így inkább megvártam míg elmész.
Feszült voltam, rettegtem attól, hogy mit fogok találni. Nem akartam beismerni azt, hogy nem vagyok elég jó neked. Sejtenem kellett volna előbb, hiszen voltak jelek. De mégis Harry kellett hozzá, hogy rájöjjek mindenre.
Miután elmentél szélsebesen pattantam ki az ágyból. Nem tudtam, hol kezdjem a keresést. Hiszen sosem kémkedtem senki után, mindig megbíztam mindenkiben. Feltétel nélkül, pont ez okozta a vesztemet. Túl hamar engedtem közel magamhoz az embereket, talán pont ezért tudtál ilyen könnyen megbántani.
Először belenéztem az összes pulóvered, nadrágod és kabátod zsebébe. Kerestem valami bizonyítékot. De néhány rágós papír és rossz öngyújtón kívül nem találtam semmit se. Már majdnem végeztem az összes ruháddal és kezdtem feladni mikor megpillantottam egy össze hajtogatott szalvétát. Össze ráncolt szemöldökkel néztem rajta azt a pár szót. Ez egy üzenet volt neked. Még pedig elég bizalmas. Ott jöttem rá, hogy igaz tényleg igaz. Borzalmasan éreztem magam, szemeimet könnyek áztatták és legszívesebben össze görnyedve feküdtem volna a padlón. De nem tehettem meg. Találnom kellett több bizonyítékot. De sikertelenül jártam, nem találtam semmit se. Pedig órákig kutattam, kerestem. De mindhiába volt. Egyetlen bizonyítékot tartottál meg. Ami neked biztosan fontos volt, ami nekem a véget jelentette.
Azt hittem, hogy te vagy a legjobb nekem, a legjobb dolog ami velem történhetett. De tévedtem, te mind végig a rossz srác voltál. De nem bántam meg azt a másfél évet amit veled töltöttem. Nem tudom, hiszen sok mindent köszönhetek neked. Például azt, hogy meg erősödtem. Ezért hálás vagyok neked, Zayn.

Ismét Harry kanapéján ültem, hiszen a göndör banda társad volt az egyetlen aki segítséget nyújthatott nekem. Ideges voltam, csalódott és szomorú. Végig azt a kis fecnit szorongattam. Égette a szívemet az üzenet. Ami neked szólt. A szajhádtól kaptad, aki még a mai napig a tiéd.
- Szeretlek már két hónapja. P - olvastam fel a papíron lévő üzenetet. Göndör hajú barátom döbbenten nézett maga elé, ő se hitte el, hogy ennyire átvertél. Azt hiszem ő jobban csalódott benned, mint én.
- Ez... most komoly? - kérdezte, s idegesen kezdett föl-alá járkálni. Ő sem hitte el, azt amit hallott.
- Harry, én ezt nem bírom. Hihetetlenül fáj, hogy ezt tette velem - suttogtam halkan, éreztem, hogy a kanapé besüpped alattam és Harry óvatosan a karjaiba húzott. Nyugtatólag a hátamat simogatta és kedves szavakat motyogott a fülembe. Ő velem volt és van mindig amikor kell.
- Azt hiszem ma kideríthetjük, hogy kivel csal meg - mondta halkan, én pedig döbbenten néztem fel rá és vártam, hogy folytassa - ma este találkozik vele. Elviszlek és megnézzük, hogy ki az aki szerinte jobb nálad.
- Megígéred, hogy végig mellettem maradsz? - kérdeztem komolyan.
- Hercegnő, én örökké - mondta és egy apró puszit nyomott az arcomra. Én pedig egy hálás mosollyal néztem rá.
Tudod lehet, hogy te megcsaltál és téged elveszítettelek. De kaptam egy barátot, egy támaszt Harry személyében. Akit szerethetek, és ő is szeret engem. S tudom, hogy ő sosem fog megbántani.

8. Fejezet

Intution 

Felemeltem a fejem ezért már nincsenek rossz napjaim. Elhatároztam, hogy a legjobb leszek, amennyire csak tudok. Pozitívnak kell maradnom, figyelmen kívül hagyom a negatívumokat.

Igaz, hogy Harry akkor még csak sejtette, hogy mi történik a hátam mögött. De kétségbe estem és elkezdtem gondolkozni. Minél többet agyaltam, annál jobban beláttam, hogy talán igaza van. Tényleg megcsalsz. Nem akartam haza menni, hozzád. Ott akartam maradni göndör barátommal, aki biztonságot nyújtott számomra. Menedéket.
Ott ültünk a kanapén és én szorosan ölelésébe bújtam. Úgy szorított magához mintha az élete múlna rajta. Szeretett engem, Zayn. Még mielőtt félre érted, semmi romantikus kapcsolatra nem kell gondolnod. Egyszerűen csak barátok voltunk, mégis jobban megbecsüld engem, mint te valaha. Ez pedig rettenetes. Lehet jobban jártam volna, ha ő csábít el és nem te.
- Hercegnő - suttogta halkan, én pedig remegni kezdtem. Te is így hívtál, ez a név rám ragadt az idő során. - Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Én itt leszek veled, mindig. Ígérem.
- De... Harry - zokogtam és még jobban vállába fúrtam az arcomat, olyan voltam mint egy hisztis lány. De nem hisztiztem, egyszerűen csak fájt.
- Megvédelek. Dylan kifogjuk deríteni az igazságot. De hidd el, ha igaz akkor én kinyírom őt - morogta idegesen. Felnéztem a csillogó zöld szemekbe és óvatosan elmosolyodtam. Fontos volt számomra. Ő az egyetlen ember aki még mindig mellettem van, akit közel engedek magamhoz. Miután szakítottunk mindenkit elmartam magam mellől. Csak ő és anya maradt számomra. A válogatásra is ők kísértek el, de ezt gondolom te is tudod.
Most itt ülök veled szembe, a múltról mesélek és könnyek égetik a szememet. De erős vagyok, nem adom meg azt az örömöt neked, hogy sírni láss. Soha többé.
- Haza viszel? - kérdeztem miután megnyugodtam, az arcom még piros volt és a szemeim is feldagadtak. Látszott, hogy sírtam. De bíztam benne, hogy még nem vagy otthon, hogy a szeretőddel hetyegsz.
- Persze - mosolygott szélesen. Ettől pedig nekem is jobb kedvem lett. Tartotta bennem a lelket mindvégig.
- Holnap átjövök, délelőtt pedig átkutatom a cuccait - soroltam neki a terveimet. Megijedtem, hogy elveszítelek. Ezért elhatároztam, hogy nyomozni fogok utánad. Kiakartam deríteni az igazságot. Úgy gondolom jogom volt hozzá, hogy megtudjam. De nem így kellett volna. Tőled kellett volna hallanom. Sokkal tisztességesebb lett volna, nem gondolod?

Miután Harry kitett a házunk előtt, szomorúan néztem végig rajta. Egykor ez volt az otthonom, a mentsváram. Akkor pedig félve lépkedtem a bejárat felé. Rettegtem, noha tudtam, hogy oda nem viszed a szeretődet. Mégis ijesztő volt számomra ez az egész.
Mikor beléptem az ajtón, téged pillantottalak meg ahogyan a kanapén ülve bele mélyedsz a telefonodba. Felnéztél és találkozott a tekintetünk. Mosolyogtál, nekem pedig hevesen kezdett verni a szívem. Hatással voltál rám. Próbáltam úgy tenni, mintha nem tudnék semmit. De baromi nehéz volt, tettetni azt, hogy még mindig bízom benned. Pocsék érzés volt.
Közelebb mentem és egy gyors csókot leheltem ajkaidra, menekülni akartam a hálószoba sötét csendjébe. Gondolkoznom kellett, de te nem hagytad lerántottál magad mellé és erőszakosabb csókot adtál. Élveztem, a vágy elfogott irántad. De nem akartam én is a játékszered lenni. Bántott a tudat, hogy nem én lehetek az egyetlen nő az életedben.
- Milyen napod volt? - kérdezted kedvesen, végig simítottál az arcomon és egy puszit nyomtál a homlokomra. Láttam a szemedben, hogy törődsz velem. Még mindig szerettél. Észre vettem a tekintetedből.
- Unalmas - legyintettem. Nem gondoltam, hogy fontos megemlítenem azt, hogy kivel voltam. Nem volt hozzá közöd. - Fura, hogy ilyen korán itthon vagy - jegyeztem meg és az órára néztem. Alig múlt tíz óra. Akkoriban mindig éjfél körül értél haza. Meghökkentett, hogy már velem vagy.
- Siettem haza hozzád - mosolyogtál rám. Ott ültünk össze bújva a kanapén, te pedig a hajammal játszottál. Kívülről úgy tűnt, hogy minden rendben van. Boldognak és szerelmesnek látszottunk. Álompárnak. De ez korántsem volt igaz.
- Mikor végeztetek? - érdeklődtem, tudni akartam, hogy mi lesz a válaszod.
- Olyan kilenc körül - bólintottál. Tudtam, hogy hazudsz. Hiszen az egész délutánt Harryvel töltöttem. A szemembe hazudtál, pedig nem is sejtetted, hogy ezzel még jobban felkeltetted a gyanúmat. Nem tudtam mit válaszolni neked, elakartam futni. Kitépni magam az ölelő karjaidból. De nem tudtam megtenni, túlságosan jó volt veled lenni Tudod rájöttem arra, hogy harcoltam volna érted, ha hagysz esélyt. De nem tetted. Már rég tudtad kit akarsz. Egyszerűen csak nem voltál képes a szemembe nézni és megmondani, hogy vége. Féltél, féltél attól, hogy megbántasz.
Tisztában vagyok azzal, hogy fontos voltam neked, az érzelmeid igazak voltak. Nem ezzel volt a gond. Azzal, hogy így lett vége a kapcsolatunknak. Így nem a szép dolgok maradtak meg bennem, hanem az, hogy tönkre tettél érzelmileg. Sivár lett lelkem miattad. Örökre. 

7. Fejezet

Sziasztok! 

 Ez a fejezet forduló pontja a történetnek, azért gondoltam, hogy írok pár sort nektek. Eddig a két főszereplőt próbáltam bemutatni, de innentől minden a feje tetejére áll. Jó olvasást!

Flóraa.

Who says

Nem akarok más valaki lenni. Bizonytalanná tettél. Azt mondtad, nem vagyok elég jó. De ki vagy te, hogy ítélkezz.

Egy hét telt el az éjszakai beszélgetésünk után, addig csendben éltünk egymás mellett. Azon az éjszakán valami megváltozott benned, azt hiszem akkor döntöttél végérvényesen. Nem együtt éltünk, hanem csak egymás mellett. Olyanok voltunk, mint két idegen akik olykor-olykor megcsókolják egymást. Egy ágyban aludtunk, mégis olyan távolinak éreztelek. Bizonytalan voltam, fogalmam sem volt róla, hogy mi bánt téged. Tanácstalan voltam, ez pedig idegesített.
Emlékszem gyanús voltál, sokszor az éjszaka közepén értél haza, pedig tudtam nem a bandával voltál olyan sokáig. A telefonod állandóan a kezedben volt, egy percre se tetted le olyan helyre ahol én is látom. Máshogy viselkedtél. Egyszerűen megváltoztál, én pedig nem tudtam az okát. Pedig egyszerű volt, egyetlen egy név miatt viselkedtél így. Perrie miatt Ez pedig felemészt. Vak voltam és naiv. Megbántottál.
A fekete kanapén ücsörögtem és mosolyogva néztem körbe az új helyiségben. Tetszett barátnőm lakása, illett hozzá. De ha tudtam volna, hogy majdnem minden éjszaka itt vagy akkor sírva törtem volna össze mindent a szobába.
Belépett a kezében két pohár üdítővel és mosolyogva nyomta az egyiket a kezembe. Utált, de a szemembe jó pofizott. Hazugság volt a barátságunk. Mind végig téged akart, meg akart szerezni magának. Harry előre figyelmeztetett, hogy vigyázzak vele. Hallgatnom kellet volna rá.
Mindig is gyönyörűnek láttam őt, a szőke hajával és hatalmas mosolyával. Közvetlen volt az emberekkel és mindenkit elbűvölt. Ilyen volt ő. Játszott az emberekkel, mindenkit elvarázsolt a viselkedésével és a hangjával. Szerették őt az emberek. Pedig egy boszorkány, aki tönkre tette az életemet. Lehet, hogy szeret téged, ezt nem tudhatom biztosan. De azt igen, hogy főként a hírnevedért kezdett ki veled, na meg azért, hogy nekem keresztbe tegyen. Te csak egy játékszer voltál az újabb őrült játszmájához.
- Hihetetlen ez a lakás - mosolyogtam rá barátságosan. Tényleg tetszett, szép volt. Világos, barátságos de mégis modern.
- Köszönöm, de azért a ti házatok Zaynnel sokkal jobb - mondta és mélyen bele nézett a szemembe, fölényes volt és rémisztő.
- Szeretek ott lakni - biztos vagyok benne, hogy valami olyasmit gondolhatott, hogy én már nem sokáig leszek ott.
- Nem gondolkoztatok azon, hogy közöset vegyetek?
- Nem, mert Zayn azt mondta, hogy hiába ő vette ez közös otthonunk - úgy éreztem, hogy versenyeznem kell vele. Akkor más volt a barátságunk, nem tudtam mit miért mond vagy tesz.
Mindig elképedek azon, hogy egyszer ez a nő a legjobb barátnőm volt. Megbíztam benne. De elárult, ezt pedig soha sem fogom megbocsátani. - De nem ezért jöttem.
- Hallgatlak - mosolygott és karba tette a kezét. Akkor ott éreztem, hogy már nem vagyok neki fontos. Elakart taposni.
- Azt hiszem, hogy... - de nem tudtam befejezni, mert megcsörrent a telefonom. Bocsánatot kérve hagytam magára és sétáltam ki a helyiségből. Össze ráncolt szemöldökkel bámultam a készüléket amin szüntelenül villogott Harry neve.

Egy órával később a banda göndör tagja házában ültem és kíváncsian néztem ahogyan fel-le mászkál a lakásban. Ideges volt, de nem tudtam miért. Cikázott a szemem, ezért meguntam és felálltam. Elé álltam és óvatosan megfogtam két vállát és magam felé fordítottam.
- Mi történt? - kérdeztem halkan, de akkor még nem sejtettem mit akar mondani. Azt hittem vele történt valami, hogy őt bántja valami. Legvadabb álmaimban se hittem volna, hogy rólam akar beszélni. Tudod bölcs voltál azért, hogy őt nem avattad be. Mert úgy hiszem a mai napig nem tudod azt, hogy ő volt az a ember aki segített leleplezni titeket. Helyetted is férfi volt, amíg te egy gyáva féreg.
- Először üljünk le - kérte kedvesen és hagytam magam a fotel felé vezetni, miután helyet foglaltam elém térdelt és kezét a térdemre tette. Tekintette tele volt szeretettel és aggódással, én pedig hálás vagyok neki a mai napig. Mindenért.
- Mond el, hogy mi aggaszt. Kérlek - egyre idegesebb lettem a viselkedése miatt. Nem tudtam, hogy mi történt. Ijedt voltam, mint egy űzött vad.
- Szerintem Zayn megcsal téged - mondta ki lassan a szavakat. Bennem pedig valami felszínre tört. Össze raktam a fejembe a kockákat. A kirakós a helyére került, én pedig elvesztem. Akkor és ott úgy éreztem magam mint egy élőholt. Nem fogtam fel a dolgokat, de érzékeltem. De azt sosem fogom elfelejteni, ahogyan zokogva Harry védelmező karjaiba bújok. Ott kerestem menedéket. Előled. 

6. Fejezet

Love you like a love song

Egyszerűen leírhatatlan, amit te teszel velem. Csak meg teszed velem, amit teszel. És olyan érzés, mintha megmentettek volna. Szabadon engedtek volna. Megbabonáz a végzeted.

Emlékszem felriadtam az éjszaka közepén te pedig nem feküdtél mellettem. Megijedtem azért, mert nem voltál ott. Nehezen kimásztam a meleg takaró alól és felvettem az egyik székre terített pulcsimat. A sötét házban indultam a keresésedre. Majdnem elbotlottam, de észre vettem, hogy a teraszról fény árad be. Ott ültél elgondolkozva és cigiztél. Tökélesen festettél, mint mindig. Mégis szomorú látványt nyújtottál. Nekem pedig összeszorult a szívem. Lassan kiléptem melléd, te pedig felnéztél rám. Fáradt mosollyal és fájdalmas tekintettel. Nem tudtam mi volt a bajod, de segíteni akartam. Meg akartam tenni mindent azért, hogy jobban érezd magad. Te voltál a szerelmem, én csak azt akartam, hogy boldog legyél. Mert ha te szomorú voltál, akkor én is. Éreztem a fájdalmadat. De nem tudtam fel fogni azt, hogy mi fáj ennyire neked. Nem tudtam, hogy miattam vagy magad alatt. Féltél, hogy megbántasz, igaz? Rettegtél, hogy kiderül a titkod. Tudom, hogy szerettél. Mindig is, de te másra vágytál. Nem rám, de még sem akartál elhagyni. Azt hiszem szűkséged volt rám is, de nem tudtad eldönteni kit akarsz igazán.
- Meg fogsz fázni - ráztad meg a fejedet és egy halvány mosollyal néztél fel rám. Az öledbe rántottál én pedig szorosan a karjaidba  bújtam. Védelmet éreztem, szeretett és azt, hogy örökre biztonságban leszek veled.
- Nem érdekel - mondtam halkan és megsimítottam az arcodat. Éreztem ahogyan mély levegőt veszel, láttam ahogyan behunyod a szemed. Élvezted az érintésemet, igaz? Tudtad, hogy szeretlek és mindent meg tennék érted. Pont ezért volt ilyen fájdalmas az, hogy elárultál.
Sokat gondolkozok még most is a kapcsolatunkon, de egy valamire rájöttem. Hiába szenvedtünk a végén, hiába okoztál fájdalmat nekem. Azért tökéletes volt. Mert boldog voltam melletted, a szívem hevesen vert és te voltál az első. Én mindent képes lettem volna feladni érted, habár te ezt nem vártad el tőlem. Tudod miért? Mert te nem adtad volna ezt meg nekem, neked nem én voltam az első az életedben. Nem haragszom ezért rád, isten ments. Egyszerűen csak elgondolkoztat. Tudod teljesen más lenne az életem ha még mindig a barátnőd lennék és itt nem csak az éneklésre gondolok. Nem tanultam volna meg azt, hogy néha igazán magaddal kell foglalkozni. Lehet, hogy egyszer lesz valaki akit újra szeretni fogok, de nem úgy mint téged. Nem fog körülötte forogni az életem. Független nővé tettél.
- Sajnálom - motyogtad halkan a vállamba, azt remélted, hogy nem hallom meg igaz? Nem tudtál a szemembe nézni. Zayn a bűntudat felemésztet téged. De remélem örök életedre mardosni fog, mert megérdemelnéd.
- Mit? - kérdeztem aggódva, nem értettem a viselkedésedet. Megrémisztett, hogy tehetetlen vagyok. Pedig segíteni akartam.
- Azt, hogy nem vagyok tökéletes barát, hogy fontosabb a karrieremet. Azt, hogy nem lehetek mindig veled, hogy néha elhanyagollak. Sajnálok mindent, Dylan. Az összes bűnömet - Akkor nem vettem komolyan a szavaidat. A fenébe is, pedig kellett volna. Mert te nem csak ezekért kértél bocsánatot. De azért kértél, mert megcsaltál. Hetekig hazudtál nekem. De el kell fogadnom, hogy ő kellett neked, még most is ő kell. Viszont én még mindig szeretlek, amiért baromi dühös vagyok saját magamra és rád is. Nem ezt érdemeltem volna. Főleg nem tőled. Azt mondtad szeretsz, megvédesz, hogy örökre velem leszel. Ezeket annyiszor mondtad nekem. Hazugság volt minden szavad, én pedig elhittem. De még mindig nem tettem túl magam rajtad. Képtelen vagyok, pedig hidd el próbálkoztam. Más pasikkal voltam együtt, noha a legtöbb csak egy éjszaka volt. De egyikkel se volt olyan tökéletes mint veled. Kiszívtad belőlem a lelkemet, tönkre tettél. Összetörtél és a sebeimet senki se tudja meggyógyítani. Örökre ilyen leszek, aki képtelen szeretni, mert fél. Miattad rettegek. Ezért pedig utállak! Utállak azért amit velem tettél.
- Ne sajnálj semmit Zayn... Te tökéletes vagy számomra - nem tudom elhinni, hogy ezt mondtam neked. Vissza szívnám legszívesebben. De igaz volt, így éreztem. De nem a megfelelő srácot szeretettem. Nem te voltál az akit szeretnem kellett volna. Talán ha másba szeretek bele, ha az egyik közös barátunkba. Akkor boldog lennék, de már késő. Nem tudja elfelejtetni még ő sem azt amit tettél velem. Nem tud újra szerető emberré tenni. Te vagy az egyetlen akit újra közel tudnék engedni magamhoz. 

5. Fejezet

Hit the lights

Arról az időről szól, mikor mindent összekavartál. Még mindig próbálod kiverni a fejedből. Arról a harcról szól, mikor nem jött össze.A múlt az, amit minden erőddel meg akarsz változtatni.

Nehezen de sikerült megnyugtatnod, ha egyedül lettem volna biztos, hogy órákig sírok. Ezért is szerettelek, mert mindig erőt adtál. Törékeny lány voltam, gyenge. Akit könnyen megbántottak az emberek. De melletted meg edződtem. Kitudtam zárni a rosszakarók véleményét, csak azzal foglalkoztam ami igazán fontos. Csak veled. Mert te voltál az életem, nélküled nem tudtam elképzelni. Viszont most itt vagyok és nélküled is életben tudok maradni. Már nem te éltetsz.
Tudod arra jöttem rá a hónapok alatt, hogy végül is nem baj, hogy szakítottunk. Megmutattad azt, hogy nélküled is képes vagyok mindenre. Mert most nyertem meg az x faktort, mindjárt kopogni fognak az ajtómon, hogy elrángassanak interjúkra, de előtte szeretném elmesélni az egész történetet. Tudod ha úgy nézzük én örülök ennek. Nem maximálisan. De örülök.
Miután apám elment felveteted azt az ötletet, hogy menjünk el bevásárolni. Tudtam mit tervezel, ismertelek. Így lassan bólintottam és átöltöztem. Utána kézen fogva vágtunk neki utunknak. A tesco bejáratánál elgondolkoztam biztos jó ötlet volt-e ide merészkedni, de akartam a filmezős napunkat. Imádtam amikor spontán kitaláltad és rengeteg nassolni valóval beültünk a tévé elé és kiélveztük azt, hogy van egy kis szabad időt. Öt perce sétáltunk a sorok között és még senki se kapott el minket, így ez rekordnak számított. Egymás után raktuk mind a ketten az egészségtelen ételeket a kosárba, de nem bántam. Ilyenkor megengedtem magamnak, hogy azt egyek amit akarok. Éppen két fagyi között válogattam amikor észre vettem, hogy két lány feltűnően bámulnak téged. Tudtam, hogy nem sokára erőt vesznek magukon és oda sétálnak hozzád. Már kiismertem a rajongóidat. Néha tényleg idegesítettek, hogy nem volt nyugtunk. De szerettem őket, mert tudtam, hogy mindent nekik köszönhetsz. Talán pont ezért lettem az egyik, hanem a kedvenc 1D barátnő. Tudod mikor nyilvánosságra hoztuk a szakításunkat olvastam a véleményeket és meglepődnél de rengeteg szomorú hozzászólás volt. De azokat is megnéztem amiket Perrie kapott a kapcsolatotokról. Tudtam, hogy őt sosem fogják úgy szeretni, mint engem. Ez pedig örömmel töltött el.
Mikor oda sétáltam hozzád már pár lány ácsorgott előtted, mosolyogva figyeltem őket, hogy mennyire boldoggá teszed őket egyetlen egy mosollyal. Úgy ahogy engem is. Egy vöröses hajú, szeplős lány kiszúrt engem is és oda sétált hozzám. Mindig zavarban voltam ha engem találtak meg, mert nem értettem miért szeretnek. Hiszen akkor még nem volt híresség, csak egy lány a sok közül akinek különleges a barátja. Aranyos volt ahogyan szégyenlősen megkérdezte, hogy készítenék e vele egy fotót. Megfogtam a telefonját és készítettem rólunk egy képet. Láttam a boldogságot a szemében, ez pedig melegséggel töltötte el a szívemet. Még a mai napig elcsodálkozok azon, hogy az emberek mennyire tudnak szeretni. Hihetetlen érzés, de hát te ezt nagyon is jól tudod.
Legalább fél óráig készítettél fényképeket, én addig bocsánatot kérve attól a pár lánytól aki hozzám is oda jött, elmentem össze szedni mindent amit akartam. Köztük az összes kedvenc édességedet. Miután vissza tértem hozzád, elnézést kértél mindenkitől és elindultunk fizetni.
- Szeretnek téged - állapítottad meg már a kocsiban, aprót bólintottam és a rádióra figyeltem. Halkan kezdtem el énekelni a felcsendülő dalt. Mindig is szerettem énekelni, tehetségem is volt hozzá. Viszont sosem akartam énekesi babérokra törni. Nem az én asztalom volt. Tudtam, hogy nem tudnám elviselni a felhajtást magam körül. Mi változott? Az, hogy megakartam nektek mutatni, hogy bármit elérhetek amit akarok. Tudod az a célom, hogy megmutassam neked, de főleg a barátnődnek, hogy attól még, hogy az ütközést ő nyerte kettőnk közül a háborút nem. Hiheted azt, hogy bosszú álló vagyok, de nem. Egyszerűen csak ég bennem a bizonyítási vágy. Meg akartam mutatni, hogy jobb vagyok nála. Én képes voltam egyedül nyerni és nem kellett hozzá még három ember. - Imádom hallgatni a hangodat.
- Én is a tiédet - mosolyogtam rád szívből. Olyan erősnek éreztem a kapcsolatunkat, fogalmam sincs miért változott meg minden. De azt hiszem nem az nyújtottam amit elvártál. Vagy csak egyszerűen beleszerettél másba. Nem tudom. Tényleg nem tudom és azt hiszem nem is fogom. Soha.

Éppen a stáb lista pörgött végig a képernyőn te pedig felálltál és elindultál, hogy keress valami másik filmet.
- Mit nézünk? - tetted fel a kérdést, de nem érdekelt semmilyen film. Lekötött az, hogy téged bámuljalak. Hiányoztál, akartalak. Ezért felálltam és kivettem a kezedből a dvd-ek.
- Mi lenne ha ledolgoznánk ezt a sok kalóriát? - kérdeztem és meg sem várva a válaszodat húztalak fel az emelet felé. Meglepődhettél hiszen sosem kezdeményeztem én. De akkor valami megváltozott bennem, nem voltam képes másra gondolni. Csak a kidolgozott felső testedre, a mosolyodra. Simogató karjaidra és az ajkadra ahogyan puha csókokkal hintik be a testemet. Óvatosan kezdtem el lehúzni rólad a pólót, úgy hiszem tetszett neked a bátorságom. Az, hogy én irányitok. Ledöntöttelek az ágyra és föléd mászva csókoltalak meg. Azt hiszem akkor töltöttük el életünk egyik legjobb óráit. Én legalábbis biztosan. Mert elvesztem abban, hogy mennyire szeretlek és akkor úgy éreztem, hogy te is viszont szeretsz. Tudom, hogy így volt, mert tényleg szerettél. Csak már nem én voltam az egyetlen. 

4. Fejezet

Make it happen

Hallgasd meg, amit mondok. Semmi sem állhat az utunkba. A félelem nem állíthat meg minket. Nincs ok a halogatásra. Mindent bele fogunk adni.

Egy könyvel a kezembe ültem ki a kertben, élveztem a jó időt ami ritka volt. Interjúra kellett menned, én pedig kihasználtam a szabad időmet. 

A regény amit olvastam a mai napig a kedvencem. Elárulom miért. Olyan mintha rólunk szólna. Egy lány és egy fiú szerelméről szól, az árulásról. Arról, hogy milyen ha egy harmadik tolakszik az életükbe. Ezt átéltem én is, viszont tudom, hogy én is hibás vagyok. Nem kenhetem rád az egészet, nem voltam elég jó barátnő. Pedig isten lássa a lelkemet, én igyekeztem. Mindent megakartam neked adni, azt akartam, hogy boldog legyél. Mellettem. De talán nem én vagyok az a lány aki száz százalékosan boldoggá tudott tenni. Viszont egyszer szívesen meghallgatnám a te szemszögedet is az egészről. Tudni akarom, hogy mit rontottam el. 

Miután kihallgattam azt  a rövid beszélgetést egész végig mellettem voltál, el sem mozdultál. Mit akartál bizonyítani  Azt, hogy ártatlan vagy? Hogy csak én vagyok az egyetlen? Nem tudom, de egyik sem volt igaz. Hiába akartam azt hinni, hogy az a beszélgetés egy semmiség volt, nem tudtam elvonatkoztatni a bensőmben lévő fura érzéstől. Félelmet éreztem, azt hiszem attól rettegtem, hogy elveszítelek. Tudod ha akkor elárultad volna és befejezted volna az egészet talán meg tudtam volna bocsátani neked. De így nem tudtam és soha sem fogok, mert nem tőled tudtam meg az igazságot. Ez pedig borzasztó érzés volt. Miért nem voltál őszinte velem, Zayn? Esetleg könnyebb volt titkolózni és a szemembe hazudnod? Miért voltál önző? Nem lett volna egyszerűbb tiszta vizet önteni a pohárba. De te inkább át tapostál rajtam, mintha csak egy értéktelen senki volnék. Tényleg ennyit jelentettem neked? 

- Mit olvasol? - hallottam meg hirtelen a hangodat, össze rezzentem de mosolyogva fordultam feléd. Ott álltál a hátam mögött és hatalmas vigyor terült szét az arcodon. Úgy tűntél, mint aki boldog. Egyébként elgondolkoztál már azon, hogy lehetnél színész? Nagyon jót alakítottál, sokáig sejtésem sem volt arról, hogy mit művelsz a hátam mögött. 

- Egy szerelmi háromszögről szól, ahol a férfi bele szeret egy másik nőbe, de nem tudja elmondani a barátnőjének a dolgot, ezért inkább hónapokig megcsalja - közöltem és mélyen belenéztem a szemedbe. Nem volt semmi hátsó szándékom ezzel, de a reakciód most már szórakoztat. Elfehéredtél és percekig semmit se tudtál kinyögni. Szerintem azt hitted rájöttem és csak szívatlak. Pedig ekkor még tényleg nem tudtam, pont ezért volt komikus az egész helyzet.

- Na és szerinted mi lesz a vége? - kérdezted mikor végre sikerült össze szedned magad, leültél mellém a pokrócra és fél karoddal átöleltél én pedig mellkasodra hajtottam a fejemet.

- Elfogja hagyni a lányt. De nem tudom - motyogtam, de már nem érdekelt a könyv. Lekötött az ajkad ami a nyakammal ismerkedett. Összehúztam a vállamat és felnevettem, mert egy érzékeny területet érintettél. 

- Szeretlek - mondtad ki halkan, mindig is jól esett ezt hallani, de nem szoktuk ilyen sokszor mondani, ezért döbbented meg. Mostanában túl sokszor ismételgetett ezt az egy szót. Magadnak akartál ezzel bizonyítani vagy nekem? Fogalmam sincs. De az biztos, hogy én még a ma is szeretlek. Harcoltam ellene, de nem tudlak kitörölni a szívemből. Pedig mindent megtettem. Olyanokat is amiket te nem tudsz és egyszer talán elmesélem mit tettem a szakításunk után, de majd csak ha oda érek. 

Éppen megakartál csókolni mikor meghallottam a csengő hangját. Bosszankodva álltam fel és indultam az ajtó irányában. Miután kinyitottam döbbenten figyeltem az ajtóban álló egyént, alig akartam elhinni, hogy ő az. Hónapok óta nem láttam, a hiánya felőrölt. 

- Apa... - suttogtam halkan, nem bírtam többet mondani. A szívem szúrt és nem hittem el, hogy újra látom őt. Mindig is ő volt a legfontosabb ember az életemben, de miután elváltak anyával megszakadt a kapcsolatunk. Nem keresett, én pedig hiába hívtam sosem vette fel. Aztán megismertelek téged és meguntam, hogy pár havonta megjelenik aztán megint eltűnik. De te is nagyon jól tudod, hogy mennyire felzaklatott egy-egy találkozás. Mögém sétáltál és támogatólak átöleltél. Hátrább léptem és beljebb jött. Nem tudtam mit csinálni, olyan tehetetlennek éreztem magamat. 

- Jó úja látni drágám - közelebb akart jönni, megölelni. De megijedtem a közeledésétől és inkább leültem a kanapéra. Mindketten észre vettétek a reakciómat. Apám csalódott volt, te pedig védelmezni akartál. Mindig is óvni akartál az élettől. Nem akartad, hogy fájdalmat okozzanak. Gondoltad volna, hogy pont te fogod a legnagyobbat okozni?

- Mit keresel itt? - találtam meg a hangomat és dühösen méregettem. Sötét barna hajában ősz hajszálak csillogtak, barna szemét végig rajtam tartotta, de olyan üresnek hatottak. Mintha nem lenne lelke. 

- Hiányoztál - mondta negédesen, nekem pedig felfordult a gyomrom de közben éreztem azt a szorító érzést a szívembe. Fájt, hogy ennyire elhidegültem tőle. Pedig ő volt az a ember akire mindig is számíthattam. Egészen a 16. születésnapomig. 3 évvel később pedig annyira távolinak éreztem őt. 

- Most komolyan, miért jöttél? - megfogtam a kezedet és szorítottam rajta egyet. Szűkségem volt akkor a támogatásodra.

- Egy kis zűrbe keveredtem - kezdte gondterhelten én pedig rögtön rájöttem. Nem akartam, hogy folytassa. De képtelen voltam megszólalni a döbbenettől. Nem hittem a fülemnek.

- Nem adunk pénzt - vágtad rá és dacosan néztél apámra. Utáltad, azért amit velem tett. Sosem szívlelted. Nekem pedig ez mélyen valahol nagyon is imponált. 

- Nem hozzád jöttem. A lányomhoz.

- De ez a közös otthonunk, így azt hiszem van beleszólásom nekem is a dolgokba - mondtad hidegen, én pedig most éreztem azt, hogy bele kell szólnom.

- Köszönöm a látogatásodat, viszont igaza van Zaynnek. Nem adok pénzt - ráztam meg a fejemet. 

- Ennyit nem tudsz meg tenni az apádért? Hiszen egy gazdag ficsúrral vagy együtt vagy nem éred meg a pénzét olyan szar vagy az ágyban? - állt fel idegesen, én pedig éreztem a szemembe csillogó könnyeket. Égettet minden egyes szava. Nem hittem el, hogy képes megbántani. Elengedted a kezemet és felpattantál. Nem tudtam mozdulni, pedig meg kellett volna állítanom téged. Annyit vettem már csak észre, hogy kezedet ökölbe szorítod és behúzol neki egyet. Ijedten sikoltottam és néztem ahogyan apám orrából ömlik a vér. Megijedtem, beismerem. 

- Most pedig takarodjon innen - mondtad halkan, mégis fenyegetően. Apám gúnyos mosolyra húzta a száját, de nem szólt semmit. Csak fogta magát és kilépett a bejáratni ajtón. Az adrenalin eltűnt a testemből és remegni kezdtem. Szorosan öleltél át és olyanokat suttogtál a fülembe, hogy minden rendben lesz, te velem vagy és örökre vigyázni fogsz rám. Én pedig elhittem minden szavadat. Pedig nem kellett volna. Sosem kellett volna.  

3. Fejezet

Trust in me

Bízz bennem, csak bennem. Csukd be a szemed és bízz bennem. Biztonságban és mélyen aludhatsz. Tudva, hogy én ott vagyok körülötted. 

A klub előtt hosszú sorok csigáztak, az emberek várták, hogy bemehessenek. Kézen fogva mentünk egyenesen a bejárathoz. Több elismerő pillantást kaptunk mind a ketten. A férfiak értem voltak oda, ezért te még szorosabban fogtad a kezemet. Mintha csak birtokolni akartál volna, nem akartad, hogy más nézzen engem. De te arról nem vettél tudomást, hogy a lányok milyen éhes tekintettel mértek végig téged. De nem foglalkoztam vele, nem akartam. Azt hittem csak engem szeretsz. Tévedtem. 

Beérve megcsapta az orromat a tömény izzadtság szag, mindenhol emberek voltak. A fények villogtak, hangos zene üvöltött. De te csak mentél előre, célirányosan. Senkivel és semmivel se törődve. A lépcsőn mentél fel, mikor hirtelen megtorpantál és elengedted a kezemet. Neki csapódtam a hátadnak és kérdőn néztem fel a többiekre. Nem értettem a hirtelen habozásodat. Melléd sétáltam és az arcodra lestem. Úgy néztél ki, mint aki szellemet látott. Arc izmaid megfeszültek, kezedet ökölbe szorítottad, a szemed pedig elsötétedett. Elnéztem rólad és a társaságunk felé néztem, kerestem valakit aki nem illik oda. De nem találtam, senki olyat. Tekintetem megállapodott Louison, ő is engem nézett. Aggódott, de nem értettem miért. Vak voltam, ő volt az egyetlen ember aki tudta a titkodat. Falazott neked, aznap este is. Én pedig nem vettem ebből semmit se észre. Meguntam, hogy csak egy helyben ácsorgunk ezért oda mentem hozzájuk. A fiúkat sorban megöleltem, a lányoknak meg adtam két-két puszit. Aztán az utolsó emberhez érve egy hatalmas mosolyt varázsoltam az arcomra. Szorosan a karjaimba húztam és örültem, hogy újra látom. Ezer éve nem láttam. Ő volt a legjobb barátnőm. 

- Hiányoztál - motyogtam a fülébe, ő pedig halkan felnevetett. Álszent liba volt, átvert és én szerettem, védtem. Pedig emlékszem amikor először megismertem őt és behoztam a társaságunkban, Harry volt az egyetlen aki azt mondta ne bízzak benne. Hallgatnom kellett volna rá. 

- Dylan, jó újra látni - lépett egyet hátra a szőke hajú lány és tetőtől talpig végig mért. Tudtad, hogy utálattal nézett végig rajtam? Gyűlölt engem, elmondása szerint nekem jobb volt az életem. Amit neki kellett volna élnie. Hihetetlen butának érzem magam azért, mert azt hittem ez az ember tényleg szeret és a barátom. De nem, mindvégig az ellenségem volt. 

- Perrie - biccentettél egyet felé, neki pedig még nagyobb lett a mosolya. Átakart ölelni, de te hátra léptél. Nem értettem a reakciódat. De most már tudom, csak attól rettegtél, hogy lebuktat. Nem akartál előttem a közelében lenni. Mert félő volt, hogy akkor megmutatod azt, hogy mit érzel iránta. Sokat gondolkoztam ezen és rájöttem, hogy ha csak szex lett volna talán jobban eltudtam volna fogadni ezt az egészet. De te szeretted őt, sőt talán még ma is szereted. Én csak a fölösleges harmadik voltam. Ez pedig fáj, Zayn. Örökre fájni fog.

Órák óta lehettünk már ott, de nagyon keveset láttalak az este folyamán. Állandóan eltűntél, én pedig nem vettem észre a nyilvánvalót. Ott ültem, vagy táncoltam valakivel. Az este nagy részét Harryvel töltöttem, aki mindig is fontos szerepet töltött be az életembe. Rájöttem, hogy ő volt az egyetlen aki tényleg azt nézte, hogy nekem mi a jó. Pedig te voltál a szerelmem nem ő, de ő mellettem volt. Még a mai napig mellettem van, csak szólnom kell neki ha baj van. Támogatott engem, pedig ez nem Harry feladata volt. Hanem a tiéd.
- Hé, táncolunk? - ült le mellém Harry, én pedig nagyot sóhajtva fogadtam el a felém nyújtott kezét. Lesétáltunk a táncparkettre, óvatosan csípőmre tette a kezét, én pedig felnéztem rá és elmosolyodtam.
- Nem láttad, igaz? - kérdeztem tőle, nem kiabáltam, de olyan közel voltunk egymáshoz, hogy mégis hallotta. Egy kívül álló azt láthatta volna, hogy két szerelmes vagyunk. De ez nem volt igaz, csak barátok voltunk. De ilyenkor is ő volt az aki jobb kedvre akart deríteni, amíg te a cafkáddal voltál.
- Nyugodj meg, biztos Louissal vannak valahol - rántotta meg a vállát, őszintének tűnt, mert őt nem avattad be a játékodba. Tudtad, hogy ő elárulta volna nekem és nem nézné végig ezt az egészet. Próbáltam elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy nem láttalak egész este. De nem tudtam. Képtelen voltam. Bocsánatkérő mosollyal néztem rá és léptem ki a karjaiból. A mosdó felé vettem az irányt de ott ismerős hangfoszlányok jutottak el a tudatomig így megálltam és azon a napon már másodjára hallgatóztam.
- Nem akarom ezt folytatni - hallottam meg a te hangodat. Dühös voltál és csalódott.
- Ha ezt befejezzük elmondom neki és akkor elveszíted. Örökre - fenyegető női hang ütötte meg a fülemet, Perrie volt az. Gyanús volt ez az egész szituáció.
- Mindketten hagyjátok abba, nem vagyunk egyedül - bökött felém Louis bennem pedig a vér is megfagyott. Perrie a győztesek mosolyával bámult rám, te pedig riadt voltál. Féltél, de nem tudtam miért.
- Nem hallottam semmit - tettem fel védekezően a kezemet. Mert megijedtem a hirtelen jött figyelemtől. Kifújtad a benntartott levegőt és közelebb sétáltál hozzám, egy lágy csókot leheltél ajkaimra. Louis kifejezéstelen arccal meredt ránk, barátnőm arcáról pedig lefagyott a mosoly és bosszúsan méregette párosunkat. Nem értettem semmit ebből a fura helyzetből. Csak annyit, hogy valamit titkoltok előlem. De nem jöttem rá mégis mit. Ez pedig dühített. 

2. Fejezet

Magic

Tudod ez varázslatos. Soha ne hidd, hogy nem is az. Tudod ez varázslatos. Soha ne hidd, hogy nem is az.

Boldog voltam, úsztam a napfényben, az öröm édes mámorában. Te tetted ezt velem. Miattad éltem egy boldog tündérmesében, miattad hittem azt, hogy én vagyok a hercegnő, te pedig az én hercegem. Túlságosan naiv és boldog voltam. Elhittem, hogy örökre együtt leszünk és együtt öregszünk meg. Nem láttam az alapvető jeleket, túl buta voltam. Egy buta lány. De kellett ez, mert te tettél erőssé, melletted lettem felnőtt nő. Megváltoztattál, talán jó értelemben vagy pont ellenkezőleg. Lényegtelen, de más lettem. Ha te nem vagy én még mindig az a lány lennék, aki halálosan hisz az igaz szerelemben és mindent elhisz. Ezért köszönettel tartozom neked, de azért nem, hogy ilyen galád módon tetted ezt. Túl kegyetlen voltál. A szívem lelassult és össze zsugorodott. A szenvedés volt az ára annak, hogy beléd szerettem. Az isten csak leckét akart adni nekem, te voltál a házi feladat.

Örültem annak, hogy előbb jöttél haza, hogy csak velem akarod tölteni ezt a napot. Vak voltam, a szerelem elvakított. Az új nyakláncomat piszkáltam egyfolytában amíg te a kanapén az ölembe hajtva a fejedet aludtál. Tudtam, hogy fáradt vagy, hogy kimerített ez a két hónap míg távol voltál, de ki hitte volna, hogy két hónap mindent megváltoztat és a kapcsolatunk végérvényesen is tönkre megy, mert én nem. 

- Hmm, ez már hiányzott - nyitottad ki a szemeidet, piszkosul szexi voltál, ahogyan kissé kócos volt a hajad, arcodon ott díszelgett a több napos borosta, tekinteted fáradt volt, de mégis hívogató, a hangod pedig rekedt, mint mindig ébredés után. Ajkaimba haraptam és elnéztem rólad. Rögtön észre vetted a reakciómat, ezért felültél, szorosan mellém és óvatosan a nyakamba csókoltál. Kirázott a hideg, fejemet meg fogva fordítottál óvatosan magad felé. Közelebb hajoltál és lassan, kínzóan megcsókoltál. Elvesztem az időben, lassú és keserédes volt. Kínoztál, játszottál velem. Úgy tudtál használni, mint egy hangszert. Túlságosan ismertél, a gyenge pontomat és az erősségemet is. De én nem ismertelek, ennyi idő után vissza nézve tudom, hogy egyáltalán nem tudtam ki vagy. Azt hittem egy srác vagy aki szeretetre vágyik, ami részben igaz is. De nem tudtam az önző énedről. Aki csak arra gondol, hogy neki legyen jó. Eltapostál, Zayn. Leromboltad a falakat és ott hagytál reszketve a romok között. Ti ketten pedig mosolyogva néztétek ahogyan mindent elveszítek. 

A telefonod rezegni kezdett az asztalon, hirtelen elhajoltál tőlem és sietve nézted meg ki zavar ilyenkor. Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőled. Úgy tűntél, mint aki rejteget valamit. 

- Louis volt - mondtad és vissza ültél mellém, átkaroltad a derekamat és meg mutattad a telefonodat. Elmosolyodtam. Tudtam, hogy rám akarod hagyni a döntést, romantikus vacsorát terveztél, egy randit. De elakartál menni a többiekkel bulizni. Megsimogattam az arcodat.

- Válaszolj neki, hogy ott leszünk. Az eredeti tervünket pedig majd bepótoljuk, mozduljunk ki és legyünk fiatalok - nevettem halkan, csillogó szemekkel néztél rám. Úgy láttam hálás vagy. Sosem azt néztem nekem mi a jó, mindig téged helyeztelek magam elé. Bár a kapcsolatunk tökéletes volt mégis én voltam az előzékenyebb. Ez pedig hiba volt, talán ha én is önzőbb lettem volna, még mindig együtt lennénk. Nem tudom, de ezen kár is gondolkozni. A kapcsolatunk sosem lesz már a régi, ahogyan én sem. Hiába volt csodálatos, varázslatos amit együtt éltünk át, a vége egy rémálom lett. Főleg a szakítás utáni korszak, rideggé tettél. 

Az egész napot lustálkodással töltöttük, boldog voltam, hogy újra velem vagy. Megnyugtató volt az a tudat, hogy velem vagy. Hiányoztál és néha igazán utáltam, hogy állandóan utazol. Mégsem vágtam ezt a fejedhez, soha. Megértettem azt, hogy vagyok én és van a karriered. Te pedig próbáltad összeegyeztetni a lehetetlent. Annyira biztos voltam az egész kapcsolatunk alatt, bíztam magamban és benned. De most, hogy mindennek vége bizonytalan lettem, abban is kételkedem, hogy boldog voltál-e egyáltalán. 

- Magadra hagylak egy kicsit - mosolyogtam kedvesen és egy apró puszit nyomtam az ajkaidra. Ott hagytalak és a közös szobánkba indultam. Nem töltöttem sok időt készülődéssel, sosem voltam az a fajta lány. Fekete hajamat hagytam hullámosan omlani a vállaimra és egy arany ruhát vettem fel. Miután kisminkeltem magam, lementem a nappaliba ahol idegesen járkáltál és telefonáltál. Bíztam benned, mégis elbújtam a fal mögé. Biztonságos rejtekhelyemből hallgattam minden szavadat. 

- Nem érted, hogy ma nem érek rá? - hatalmasat sóhajtottál és láttam rajtad, hogy majd szét vet az ideg. Meglepő, hogy végig hallottalak, igaz? Még sem szóltam egy szót, akkor még hittem abban, hogy nem lesz semmi baj. - Oké, tudom. Elmondtad már ezerszer... Sajnálom. Igen vele. Jó. Szia. Én is. 

Nem akartam foglalkozni azzal a fura érzéssel ami át járta a bensőmet. Ezért egy mosolyt varázsoltam az arcodra és melléd sétáltam. Mosolyogva mértél végig, aztán magadhoz rántottál és megcsókoltál. Imádtam az érzést ahogyan erős karjaiddal át ölelsz, éreztem a szerelmedet. Miután elhajoltam tőled, belenéztem a falón lévő tükörbe és rákellet jönnöm, hogy még mindig jól mutatunk egymás mellett.

1. Fejezet

I Promise You

Tudom, hogy az irántad érzett szerelmem igaz. Valami igazság amit tettünk. Csak valami természetes amit érzek. Amikor besétálsz a szobába, amikor közel vagy érzem, hogy a szívverésem kihagy. Az egész világ megszűnik és csak te és én vagyunk.

Olyan régen volt minden, régen történt. De én mégis úgy emlékszek minden pillanatára mintha tegnap történt volna. Nem tudom, hogy pár nap alatt változott meg benned valami vagy hosszú időt vett igénybe, de fura voltál. Féltél rám nézni, nem voltál őszinte  Pedig én ezt a tulajdonságot tiszteltem benned a legjobban. Lehet én voltam vak és nem vettem észre, hogy elveszítelek, de nem jöttem rá. Pedig utólag vissza gondolva voltak jelek. Nem voltál mellettem boldog, ami felemészt és bűntudatot érzek. Nevetséges, igaz? Neked kéne érezned! Neked kéne szenvedned, nem nekem. Én csak csapdába estem, mert hittem abban, hogy létezik az igaz szerelem. Mind ketten hibáztunk, feladtuk a harcot a szerelmünkért. Belefáradtál, megijedtél és ezért inkább elmenekültél, hogy máshol keresd a fesztelen boldogságot. Tudom, hogy valamit elrontottam veled kapcsolatban, pedig próbáltam jó barátnő lenni, támogattalak és együtt éltem a körülötted lévő felhajtással. De a legnagyobb baklövést te követted el. Belém tapostál, eszedbe is jutott valaha az, hogy ha ez kiderül én mit fogok érezni? Ha nem, akkor szívtelen vagy, viszont ha gondoltál rá akkor meg egyszerűen csak egy idióta! Sokkal egyszerűbb lett volna az elején elmondani nekem, mert akkor nem lennék most itt és nem azon idegeskednék, hogy megváltoztattam az életemet, csak azért, hogy megmutathassam neked, hogy jól vagyok és erős. De mindketten tudjuk, hogy ez hazugság. Még mindig szeretlek, de te már boldog vagy. Mással. 

Mikor megismertelek akkor jelent meg az első dalotok, akkor kezdted magadat belopni az emberek szívébe. Nem csak több millió embert varázsoltál el, hanem engem is. Megkaptam azt a kincset, hogy megismerhettelek. Az igazi énedet, aki vissza húzódó  csendes és álmodozó. De a szíve hatalmas és nagyon tud szeretni. Nekem adtad a szívedet, én pedig neked. A tenyereden hordoztál, egy rossz szavam se lehet, mert boldog voltam melletted. Egyikünknek sem volt egyszerű, hiszen ti Amerikában voltatok sokat, én pedig itthon. Keveset láttalak, a média zaklatott. A rajongók ellenem voltak. De egy idő után mindenki fel fogta, hogy nekem nem a pénzed, a hírneved kell hanem csak a szerelmed. Én a hétköznapi srácot láttam benned, te pedig kihoztad belőlem a legjobbat. Te voltál a jobbik felem.

Szokásos napnak indult ez is, mint a többi. Én otthon voltam a lakásunkban, te pedig a világ egyik pontján tetted boldoggá a rajongókat. Boldogsággal és szeretettel néztél rájuk, néha úgy éreztem én hátrébb kerülök azon a képzeletbeli fontossági listán. De akkor egy kedves szóval, egy szerelmes öleléssel vagy egy aranyos cselekedettel ezt megcáfoltad. Nem csak a külvilág számára hanem számunkra is mi voltunk a tökéletes páros, mégis mi változott meg? Én vagy esetleg te? Vagy csak az érzelmeid? 

Nehezen kikeltem az ágyból és első utam a konyhába vezetett. Reggel sosem néztem bele a tükörbe, nem szerettem a látványomat. Sosem voltam kibékülve a külsőmmel, de te harcoltál ellenem. Szerinted én voltam a föld kerekség legszebb nője. A konyhába érve, rögtön bekapcsoltam a laptopot és hagytam tölteni, addig elkészítettem a szokásos reggeli kávémat és írtam neked egy jó reggelt SMS t. Ez a tett már megszokottá vált, amikor nem voltál a közelben mindig írtam neked. A gép előtt ülve megnéztem a szokásos oldalakat, amiket minden reggel. Egy velem egykorú lány a sztár híreket, a divat tippeket és a twittert nézte meg először. Velem ez másként volt. Imdb volt a leggyakrabban betöltött oldal, meg lepő volt de ma reggel is azzal kezdtem. Aztán az amazonon néztem a rendeléseket, hátha találok valami érdekeséket. Ha ezzel végeztem mentem csak fel twittere. Rengeteg új követő és üzenet várt, nem akartam bunkónak tűnni, így mindig bele-bele olvasgattam. Akik szimpatikusat írtak őket mindig vissza követtem. Számomra is hihetetlen  volt még akkor, hogy mekkora örömet okozok ezzel, hiszen csak egy lány voltam akinek ismert a barátja. Hirtelen elkezdett rezegni a telefonom, én pedig hatalmas örömmel olvastam el a soraidat, de miután elolvastam meglepődtem. Zavartan sétáltam a nappaliba és néztem ki az utcára néző ablakon. Ott álltál teljes életnagyságban. A bőröndök melletted voltak a járdán, te pedig egy egyszerű karton táblát tartottál amire az volt rá írva, hogy Szeretlek. Nem foglalkozva lenge öltözékemmel futottam ki és borultam a karjaidba. Nevetve viszonoztad ölelésemet és belecsókoltál a hajamba. Állandóan ezt csináltad.

- Jó reggelt, Szépségem - motyogtad és egy apró csókot leheltél a nyakamba. Kicsit hátrébb léptem, hogy láthassam az arcodat. Fáradt voltál, tisztán látszott rajtad. Nevetve ráztam meg a fejemet és simítottam végig enyhén borostás arcodon.

- Azt hittem csak a jövő héten jössz haza - ráztam meg a fejemet értetlenül, de közben piszkosul örültem annak, hogy láthatlak. 

- Csak pár interjúnk lett volna, de lemondtuk őket, hogy kicsit több szünetünk lehessen, hogy veled lehessek - magyaráztad és egy apró puszit nyomtál az arcomra. Elengedted a derekamat és a két hatalmas utazó táskáért nyúltál. Segíteni akartam, de nem engedted. Így hát kinyitottam előtted a kaput és a bejárati ajtót is. Az előszobába érve ledobtad a táskákat és végre rendesen is köszöntöttél. Ajkaid ismerősen köszöntötték az enyémet, mintha csak régi barátok lettek volna. Csókunk tele volt tűzzel, vággyal, szerelemmel és játékos pajkossággal  Feljebb tűrted a lenge hálóingemet, engem pedig kirázott a hideg érintésed nyomán. Tudtad, hogy ilyen hatással voltál rám? Ha ma is úgy érintenél meg, mint régen ugyan ilyen érzéseket váltanál ki belőlem  Nem tudom tagadni, a szívem még mindig a tiéd. 

- Hiányoztál - suttogtam, mélyen a szemembe néztél. Valami fura fény csillogott ott, mintha bűntudatod lett volna. 

- Te is nekem - mondtad, de közben nem néztél a szemembe, lehajoltál az egyik bőröndhöz és az egyik kisebb rekeszből elővettél egy apró virágos zacskót. Elfintorodtam, hiszen mindig hoztál nekem apróságokat, nem szerettem ha rám költöd a pénzedet. Kezembe nyomtad a tasakot, én pedig egy könnyed mozdulattal vettem ki belőle az ezüst láncot. Egy apró madár szolgált medálként. Gyönyörű volt. Mindig kulcstartókat hoztál, mert tudtad, hogy gyűjtöm őket. Pont ezért leptél meg a nyaklánccal. Csak nem a szégyen érzetedet akartad ezzel jobbá tenni? Nem tudom.

- Nem kellett volna, de köszönöm! - mondtam és még egyszer szorosan a karjaidba bújtam. Elmondhatatlanul boldog voltam abban a pillanatban. A világ legboldogabb emberévé tettél abban a pillanatban.

- Mi lenne ha egész nap pihiznénk és élveznénk egymás társaságát és testét - kezdted és közben rám kacsintottál, én pedig elpirultam. - Este pedig elmennénk e

gy romantikus vacsorára?

- Nem kell kényeztetned  nekem elég ha velem vagy - mondtam halkan, még mindig zavarba tudtál hozni. Ezt utáltam, de közben élveztem is, hogy ennyire kívánsz.

- De én ragaszkodom hozzá, a barátnőm a legjobbat érdemli. Az én hercegnőm - mondtad kedvesen és végig simítottál az arcomon. Bele néztem a ragyogó barna szemeidbe és a szívem hevesen vert, több mint egy év után is ilyen hatással voltál rám. Még a mai napig ilyen hatással vagy rám. 

Prológus

The Way I Loved You

Hagytalak elmenni, ez olyan hűvössé tett engem, igen. És én, próbálom elhitetni, hogy ez nem fáj. De ez így rosszabb, igen. Látod, én egy roncs vagyok belül. A nyelvem meg van kötve és az egész testemet annyira gyengének érzem. A jövő talán minden, amire nekem igazán szükségem van.

Hangzavar vette körbe a lányt, de ő csak lefagyva állt a színpad közepén és ledöbbenve figyelte az emberek boldog, sugárzó arcát. Nem volt boldog, nem érzett elégedettséget  Nem érezte azt, hogy ő ezt megérdemelné.  A többi versenyző küzdött és harcolt az álmaiért. De ő nem akarta ezt, de tudta nem fordíthatja vissza az időt. Nem értette, hogy az emberek mit szeretnek benne. Csak egy átlagos lány volt, akit a szerelem átvert és kihasznált. A mindig vidám lány eltűnt belőle, egy rideg emberré változott. Mindig a fájdalomról énekelt, de az emberek ennek ellenére is szerették és tisztelték. Elfogadták, hogy ő ilyen és kész. De ha tudnák a történetét nem biztos, hogy ilyen elfogadóak lennének vele, vagy akkor még jobban sajnálnák? Nem tudta, sosem fogja tudni. Csak egyetlen egy dolgot jegyzett meg örökre, hogy a szerelem fáj és nem szabad bízni senkiben se. Mert a mai emberek csak magukkal foglalkoznak. Két olyan ember verte át akiket szeretett és bízott bennük. Az egyik a szerelme volt, kit sosem fog elfelejteni, mert örökre magával vitte a szívét. A másik pedig a barátja volt, a bizalmasa, akivel mindent megosztott. Mégis ellene fordult és elvette az egyetlen csodát és boldogságot az életéből. A fiút kit teljes szívéből szeretett. Miattuk állt itt most, boldogtalanul és megtörten. Az emberek ünnepelték őt, állva tapsolták és a versenytársai ölelgették. De Dylan csak fáradtan viszonozta az öleléseket és erősen vissza kellett magát fognia, hogy ne sírja el magát. Tudta, hogy mindenki öröm könnyeknek fogná fel, de ő nem. Neki a könnyek a változást és az új életet jelentené. Fél változni, fél elengedni a fiút. Pedig tudta, hogy meg kell tennie. Lehunyta a szemét és a könnyei elkezdtek folyni, nem tudta vissza tartani, pedig utált gyenge lenni. 

- Gratulálok! - suttogta egy hang a háta mögött, kirázta a hideg a hangtól. Még a mai napig melegséget érzett mikor felcsendült a lágy hang. Tudta kivan mögötte, de nem akart megfordulni, nem akarta látni azokat a barna szemeket. - Megérdemelted, hogy győz.

- Nem - mondta hidegen és kinyitva a szemét fordult a fiú felé. Nem csillogott a szeme olyan boldogan mint régen. Nem az volt már akibe beleszeretett. Megváltozott. 

- Dylan... - mondta és megcsóválta a fejét. Egyikük se foglalkozott az őket körül vevő ember tömeggel akik kíváncsian figyelték őket. Egymást nézték és hagyták, hogy a régi érzések magukkal ragadják őket. De közben a fájdalom mindkettejüket égette. 

- Itt van ő is? - kérdezte sürgetően a lány és bele túrt tökéletesen megcsinált fekete hajába. A fehér ruha égette a bőrét és az izzadt anyag a bőréhez tapadt. Fáradt sóhaj szakadt fel a fiú tüdejéből, óvatosan megrázta a fejét és a lány nyakában lógó medálhoz nyúlt. Lehunyta a szemét és halkan motyogott valamit. Dylan elfelejtette már, hogy még mindig viseli az ékszert. Pedig tudta, nem szabadna magán hordania, ezzel csak még jobban a fiúhoz láncolja saját magát. 

- Miért nem vagy boldog? - nem foglalkozva a lány kérdésével tette fel a sajátját. Bizonytalan volt, tudnia kellett mitől változott meg a lány döntése. Hiszen sosem akart énekesnő lenni, sosem szerette a médiát és a felhajtást. Mindig is csak a fiú kedvéért tűrte el. De most megnyerte a versenyt és az élete meg fog változni, mostantól mindenki ismerni fogja a nevét és nem csak úgy, mint Zayn Malik barátnője vagy ex barátnője.

- Azért, mert utálom ezt az egészet. Én... - de nem tudta folytatni, meg akadt a mondat közepén. A szőke hajú lányt fedezte fel a színpad egyik felében, most is gyönyörű volt, mint mindig. Nem tudta elképzelni azt, hogy egyszer ez a lány a barátnője volt, olyan ember akire az életét is rábízta volna. 

- Akkor miért jelentkeztél? - kérdezte a fiú. Feszültek voltak mind a ketten. A szakításuk óta nem találkoztak, most pedig pár centire álltak egymástól és hallották a másik lélegzet vételét. Túl közel voltak, de a lelkük mégis távol.

- Ahhoz, hogy megértsd az elejétől kéne elmesélnem - válaszolta és reflex szerűen harapott  bele a szájába. Állandóan ezt csinálta ha ideges volt. A száját rágta. 

- Rá érek - vágta rá a fiú és körbe nézett gyorsan. Meg ragadta a lány kezét aki tehetetlenül hagyta, hogy a fekete hajú egykori szerelme magával rángassa a lány öltözőjébe. Leült a kanapéra és csendben várta, hogy a lány belekezdjen.

- 2012 Márciusában kezdődött minden, ott változott meg az életem... Akkor vesztettem el a hitemet én csak... - kezdte el és a szavak csak dőltek belőle. Leült a fiú mellé és halkan fájdalmas sóhajjal kezdte mesélni az életét, az érzelmeit.