8. Fejezet

Intution 

Felemeltem a fejem ezért már nincsenek rossz napjaim. Elhatároztam, hogy a legjobb leszek, amennyire csak tudok. Pozitívnak kell maradnom, figyelmen kívül hagyom a negatívumokat.

Igaz, hogy Harry akkor még csak sejtette, hogy mi történik a hátam mögött. De kétségbe estem és elkezdtem gondolkozni. Minél többet agyaltam, annál jobban beláttam, hogy talán igaza van. Tényleg megcsalsz. Nem akartam haza menni, hozzád. Ott akartam maradni göndör barátommal, aki biztonságot nyújtott számomra. Menedéket.
Ott ültünk a kanapén és én szorosan ölelésébe bújtam. Úgy szorított magához mintha az élete múlna rajta. Szeretett engem, Zayn. Még mielőtt félre érted, semmi romantikus kapcsolatra nem kell gondolnod. Egyszerűen csak barátok voltunk, mégis jobban megbecsüld engem, mint te valaha. Ez pedig rettenetes. Lehet jobban jártam volna, ha ő csábít el és nem te.
- Hercegnő - suttogta halkan, én pedig remegni kezdtem. Te is így hívtál, ez a név rám ragadt az idő során. - Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Én itt leszek veled, mindig. Ígérem.
- De... Harry - zokogtam és még jobban vállába fúrtam az arcomat, olyan voltam mint egy hisztis lány. De nem hisztiztem, egyszerűen csak fájt.
- Megvédelek. Dylan kifogjuk deríteni az igazságot. De hidd el, ha igaz akkor én kinyírom őt - morogta idegesen. Felnéztem a csillogó zöld szemekbe és óvatosan elmosolyodtam. Fontos volt számomra. Ő az egyetlen ember aki még mindig mellettem van, akit közel engedek magamhoz. Miután szakítottunk mindenkit elmartam magam mellől. Csak ő és anya maradt számomra. A válogatásra is ők kísértek el, de ezt gondolom te is tudod.
Most itt ülök veled szembe, a múltról mesélek és könnyek égetik a szememet. De erős vagyok, nem adom meg azt az örömöt neked, hogy sírni láss. Soha többé.
- Haza viszel? - kérdeztem miután megnyugodtam, az arcom még piros volt és a szemeim is feldagadtak. Látszott, hogy sírtam. De bíztam benne, hogy még nem vagy otthon, hogy a szeretőddel hetyegsz.
- Persze - mosolygott szélesen. Ettől pedig nekem is jobb kedvem lett. Tartotta bennem a lelket mindvégig.
- Holnap átjövök, délelőtt pedig átkutatom a cuccait - soroltam neki a terveimet. Megijedtem, hogy elveszítelek. Ezért elhatároztam, hogy nyomozni fogok utánad. Kiakartam deríteni az igazságot. Úgy gondolom jogom volt hozzá, hogy megtudjam. De nem így kellett volna. Tőled kellett volna hallanom. Sokkal tisztességesebb lett volna, nem gondolod?

Miután Harry kitett a házunk előtt, szomorúan néztem végig rajta. Egykor ez volt az otthonom, a mentsváram. Akkor pedig félve lépkedtem a bejárat felé. Rettegtem, noha tudtam, hogy oda nem viszed a szeretődet. Mégis ijesztő volt számomra ez az egész.
Mikor beléptem az ajtón, téged pillantottalak meg ahogyan a kanapén ülve bele mélyedsz a telefonodba. Felnéztél és találkozott a tekintetünk. Mosolyogtál, nekem pedig hevesen kezdett verni a szívem. Hatással voltál rám. Próbáltam úgy tenni, mintha nem tudnék semmit. De baromi nehéz volt, tettetni azt, hogy még mindig bízom benned. Pocsék érzés volt.
Közelebb mentem és egy gyors csókot leheltem ajkaidra, menekülni akartam a hálószoba sötét csendjébe. Gondolkoznom kellett, de te nem hagytad lerántottál magad mellé és erőszakosabb csókot adtál. Élveztem, a vágy elfogott irántad. De nem akartam én is a játékszered lenni. Bántott a tudat, hogy nem én lehetek az egyetlen nő az életedben.
- Milyen napod volt? - kérdezted kedvesen, végig simítottál az arcomon és egy puszit nyomtál a homlokomra. Láttam a szemedben, hogy törődsz velem. Még mindig szerettél. Észre vettem a tekintetedből.
- Unalmas - legyintettem. Nem gondoltam, hogy fontos megemlítenem azt, hogy kivel voltam. Nem volt hozzá közöd. - Fura, hogy ilyen korán itthon vagy - jegyeztem meg és az órára néztem. Alig múlt tíz óra. Akkoriban mindig éjfél körül értél haza. Meghökkentett, hogy már velem vagy.
- Siettem haza hozzád - mosolyogtál rám. Ott ültünk össze bújva a kanapén, te pedig a hajammal játszottál. Kívülről úgy tűnt, hogy minden rendben van. Boldognak és szerelmesnek látszottunk. Álompárnak. De ez korántsem volt igaz.
- Mikor végeztetek? - érdeklődtem, tudni akartam, hogy mi lesz a válaszod.
- Olyan kilenc körül - bólintottál. Tudtam, hogy hazudsz. Hiszen az egész délutánt Harryvel töltöttem. A szemembe hazudtál, pedig nem is sejtetted, hogy ezzel még jobban felkeltetted a gyanúmat. Nem tudtam mit válaszolni neked, elakartam futni. Kitépni magam az ölelő karjaidból. De nem tudtam megtenni, túlságosan jó volt veled lenni Tudod rájöttem arra, hogy harcoltam volna érted, ha hagysz esélyt. De nem tetted. Már rég tudtad kit akarsz. Egyszerűen csak nem voltál képes a szemembe nézni és megmondani, hogy vége. Féltél, féltél attól, hogy megbántasz.
Tisztában vagyok azzal, hogy fontos voltam neked, az érzelmeid igazak voltak. Nem ezzel volt a gond. Azzal, hogy így lett vége a kapcsolatunknak. Így nem a szép dolgok maradtak meg bennem, hanem az, hogy tönkre tettél érzelmileg. Sivár lett lelkem miattad. Örökre. 

7. Fejezet

Sziasztok! 

 Ez a fejezet forduló pontja a történetnek, azért gondoltam, hogy írok pár sort nektek. Eddig a két főszereplőt próbáltam bemutatni, de innentől minden a feje tetejére áll. Jó olvasást!

Flóraa.

Who says

Nem akarok más valaki lenni. Bizonytalanná tettél. Azt mondtad, nem vagyok elég jó. De ki vagy te, hogy ítélkezz.

Egy hét telt el az éjszakai beszélgetésünk után, addig csendben éltünk egymás mellett. Azon az éjszakán valami megváltozott benned, azt hiszem akkor döntöttél végérvényesen. Nem együtt éltünk, hanem csak egymás mellett. Olyanok voltunk, mint két idegen akik olykor-olykor megcsókolják egymást. Egy ágyban aludtunk, mégis olyan távolinak éreztelek. Bizonytalan voltam, fogalmam sem volt róla, hogy mi bánt téged. Tanácstalan voltam, ez pedig idegesített.
Emlékszem gyanús voltál, sokszor az éjszaka közepén értél haza, pedig tudtam nem a bandával voltál olyan sokáig. A telefonod állandóan a kezedben volt, egy percre se tetted le olyan helyre ahol én is látom. Máshogy viselkedtél. Egyszerűen megváltoztál, én pedig nem tudtam az okát. Pedig egyszerű volt, egyetlen egy név miatt viselkedtél így. Perrie miatt Ez pedig felemészt. Vak voltam és naiv. Megbántottál.
A fekete kanapén ücsörögtem és mosolyogva néztem körbe az új helyiségben. Tetszett barátnőm lakása, illett hozzá. De ha tudtam volna, hogy majdnem minden éjszaka itt vagy akkor sírva törtem volna össze mindent a szobába.
Belépett a kezében két pohár üdítővel és mosolyogva nyomta az egyiket a kezembe. Utált, de a szemembe jó pofizott. Hazugság volt a barátságunk. Mind végig téged akart, meg akart szerezni magának. Harry előre figyelmeztetett, hogy vigyázzak vele. Hallgatnom kellet volna rá.
Mindig is gyönyörűnek láttam őt, a szőke hajával és hatalmas mosolyával. Közvetlen volt az emberekkel és mindenkit elbűvölt. Ilyen volt ő. Játszott az emberekkel, mindenkit elvarázsolt a viselkedésével és a hangjával. Szerették őt az emberek. Pedig egy boszorkány, aki tönkre tette az életemet. Lehet, hogy szeret téged, ezt nem tudhatom biztosan. De azt igen, hogy főként a hírnevedért kezdett ki veled, na meg azért, hogy nekem keresztbe tegyen. Te csak egy játékszer voltál az újabb őrült játszmájához.
- Hihetetlen ez a lakás - mosolyogtam rá barátságosan. Tényleg tetszett, szép volt. Világos, barátságos de mégis modern.
- Köszönöm, de azért a ti házatok Zaynnel sokkal jobb - mondta és mélyen bele nézett a szemembe, fölényes volt és rémisztő.
- Szeretek ott lakni - biztos vagyok benne, hogy valami olyasmit gondolhatott, hogy én már nem sokáig leszek ott.
- Nem gondolkoztatok azon, hogy közöset vegyetek?
- Nem, mert Zayn azt mondta, hogy hiába ő vette ez közös otthonunk - úgy éreztem, hogy versenyeznem kell vele. Akkor más volt a barátságunk, nem tudtam mit miért mond vagy tesz.
Mindig elképedek azon, hogy egyszer ez a nő a legjobb barátnőm volt. Megbíztam benne. De elárult, ezt pedig soha sem fogom megbocsátani. - De nem ezért jöttem.
- Hallgatlak - mosolygott és karba tette a kezét. Akkor ott éreztem, hogy már nem vagyok neki fontos. Elakart taposni.
- Azt hiszem, hogy... - de nem tudtam befejezni, mert megcsörrent a telefonom. Bocsánatot kérve hagytam magára és sétáltam ki a helyiségből. Össze ráncolt szemöldökkel bámultam a készüléket amin szüntelenül villogott Harry neve.

Egy órával később a banda göndör tagja házában ültem és kíváncsian néztem ahogyan fel-le mászkál a lakásban. Ideges volt, de nem tudtam miért. Cikázott a szemem, ezért meguntam és felálltam. Elé álltam és óvatosan megfogtam két vállát és magam felé fordítottam.
- Mi történt? - kérdeztem halkan, de akkor még nem sejtettem mit akar mondani. Azt hittem vele történt valami, hogy őt bántja valami. Legvadabb álmaimban se hittem volna, hogy rólam akar beszélni. Tudod bölcs voltál azért, hogy őt nem avattad be. Mert úgy hiszem a mai napig nem tudod azt, hogy ő volt az a ember aki segített leleplezni titeket. Helyetted is férfi volt, amíg te egy gyáva féreg.
- Először üljünk le - kérte kedvesen és hagytam magam a fotel felé vezetni, miután helyet foglaltam elém térdelt és kezét a térdemre tette. Tekintette tele volt szeretettel és aggódással, én pedig hálás vagyok neki a mai napig. Mindenért.
- Mond el, hogy mi aggaszt. Kérlek - egyre idegesebb lettem a viselkedése miatt. Nem tudtam, hogy mi történt. Ijedt voltam, mint egy űzött vad.
- Szerintem Zayn megcsal téged - mondta ki lassan a szavakat. Bennem pedig valami felszínre tört. Össze raktam a fejembe a kockákat. A kirakós a helyére került, én pedig elvesztem. Akkor és ott úgy éreztem magam mint egy élőholt. Nem fogtam fel a dolgokat, de érzékeltem. De azt sosem fogom elfelejteni, ahogyan zokogva Harry védelmező karjaiba bújok. Ott kerestem menedéket. Előled.