3. Fejezet

Trust in me

Bízz bennem, csak bennem. Csukd be a szemed és bízz bennem. Biztonságban és mélyen aludhatsz. Tudva, hogy én ott vagyok körülötted. 

A klub előtt hosszú sorok csigáztak, az emberek várták, hogy bemehessenek. Kézen fogva mentünk egyenesen a bejárathoz. Több elismerő pillantást kaptunk mind a ketten. A férfiak értem voltak oda, ezért te még szorosabban fogtad a kezemet. Mintha csak birtokolni akartál volna, nem akartad, hogy más nézzen engem. De te arról nem vettél tudomást, hogy a lányok milyen éhes tekintettel mértek végig téged. De nem foglalkoztam vele, nem akartam. Azt hittem csak engem szeretsz. Tévedtem. 

Beérve megcsapta az orromat a tömény izzadtság szag, mindenhol emberek voltak. A fények villogtak, hangos zene üvöltött. De te csak mentél előre, célirányosan. Senkivel és semmivel se törődve. A lépcsőn mentél fel, mikor hirtelen megtorpantál és elengedted a kezemet. Neki csapódtam a hátadnak és kérdőn néztem fel a többiekre. Nem értettem a hirtelen habozásodat. Melléd sétáltam és az arcodra lestem. Úgy néztél ki, mint aki szellemet látott. Arc izmaid megfeszültek, kezedet ökölbe szorítottad, a szemed pedig elsötétedett. Elnéztem rólad és a társaságunk felé néztem, kerestem valakit aki nem illik oda. De nem találtam, senki olyat. Tekintetem megállapodott Louison, ő is engem nézett. Aggódott, de nem értettem miért. Vak voltam, ő volt az egyetlen ember aki tudta a titkodat. Falazott neked, aznap este is. Én pedig nem vettem ebből semmit se észre. Meguntam, hogy csak egy helyben ácsorgunk ezért oda mentem hozzájuk. A fiúkat sorban megöleltem, a lányoknak meg adtam két-két puszit. Aztán az utolsó emberhez érve egy hatalmas mosolyt varázsoltam az arcomra. Szorosan a karjaimba húztam és örültem, hogy újra látom. Ezer éve nem láttam. Ő volt a legjobb barátnőm. 

- Hiányoztál - motyogtam a fülébe, ő pedig halkan felnevetett. Álszent liba volt, átvert és én szerettem, védtem. Pedig emlékszem amikor először megismertem őt és behoztam a társaságunkban, Harry volt az egyetlen aki azt mondta ne bízzak benne. Hallgatnom kellett volna rá. 

- Dylan, jó újra látni - lépett egyet hátra a szőke hajú lány és tetőtől talpig végig mért. Tudtad, hogy utálattal nézett végig rajtam? Gyűlölt engem, elmondása szerint nekem jobb volt az életem. Amit neki kellett volna élnie. Hihetetlen butának érzem magam azért, mert azt hittem ez az ember tényleg szeret és a barátom. De nem, mindvégig az ellenségem volt. 

- Perrie - biccentettél egyet felé, neki pedig még nagyobb lett a mosolya. Átakart ölelni, de te hátra léptél. Nem értettem a reakciódat. De most már tudom, csak attól rettegtél, hogy lebuktat. Nem akartál előttem a közelében lenni. Mert félő volt, hogy akkor megmutatod azt, hogy mit érzel iránta. Sokat gondolkoztam ezen és rájöttem, hogy ha csak szex lett volna talán jobban eltudtam volna fogadni ezt az egészet. De te szeretted őt, sőt talán még ma is szereted. Én csak a fölösleges harmadik voltam. Ez pedig fáj, Zayn. Örökre fájni fog.

Órák óta lehettünk már ott, de nagyon keveset láttalak az este folyamán. Állandóan eltűntél, én pedig nem vettem észre a nyilvánvalót. Ott ültem, vagy táncoltam valakivel. Az este nagy részét Harryvel töltöttem, aki mindig is fontos szerepet töltött be az életembe. Rájöttem, hogy ő volt az egyetlen aki tényleg azt nézte, hogy nekem mi a jó. Pedig te voltál a szerelmem nem ő, de ő mellettem volt. Még a mai napig mellettem van, csak szólnom kell neki ha baj van. Támogatott engem, pedig ez nem Harry feladata volt. Hanem a tiéd.
- Hé, táncolunk? - ült le mellém Harry, én pedig nagyot sóhajtva fogadtam el a felém nyújtott kezét. Lesétáltunk a táncparkettre, óvatosan csípőmre tette a kezét, én pedig felnéztem rá és elmosolyodtam.
- Nem láttad, igaz? - kérdeztem tőle, nem kiabáltam, de olyan közel voltunk egymáshoz, hogy mégis hallotta. Egy kívül álló azt láthatta volna, hogy két szerelmes vagyunk. De ez nem volt igaz, csak barátok voltunk. De ilyenkor is ő volt az aki jobb kedvre akart deríteni, amíg te a cafkáddal voltál.
- Nyugodj meg, biztos Louissal vannak valahol - rántotta meg a vállát, őszintének tűnt, mert őt nem avattad be a játékodba. Tudtad, hogy ő elárulta volna nekem és nem nézné végig ezt az egészet. Próbáltam elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy nem láttalak egész este. De nem tudtam. Képtelen voltam. Bocsánatkérő mosollyal néztem rá és léptem ki a karjaiból. A mosdó felé vettem az irányt de ott ismerős hangfoszlányok jutottak el a tudatomig így megálltam és azon a napon már másodjára hallgatóztam.
- Nem akarom ezt folytatni - hallottam meg a te hangodat. Dühös voltál és csalódott.
- Ha ezt befejezzük elmondom neki és akkor elveszíted. Örökre - fenyegető női hang ütötte meg a fülemet, Perrie volt az. Gyanús volt ez az egész szituáció.
- Mindketten hagyjátok abba, nem vagyunk egyedül - bökött felém Louis bennem pedig a vér is megfagyott. Perrie a győztesek mosolyával bámult rám, te pedig riadt voltál. Féltél, de nem tudtam miért.
- Nem hallottam semmit - tettem fel védekezően a kezemet. Mert megijedtem a hirtelen jött figyelemtől. Kifújtad a benntartott levegőt és közelebb sétáltál hozzám, egy lágy csókot leheltél ajkaimra. Louis kifejezéstelen arccal meredt ránk, barátnőm arcáról pedig lefagyott a mosoly és bosszúsan méregette párosunkat. Nem értettem semmit ebből a fura helyzetből. Csak annyit, hogy valamit titkoltok előlem. De nem jöttem rá mégis mit. Ez pedig dühített. 

2. Fejezet

Magic

Tudod ez varázslatos. Soha ne hidd, hogy nem is az. Tudod ez varázslatos. Soha ne hidd, hogy nem is az.

Boldog voltam, úsztam a napfényben, az öröm édes mámorában. Te tetted ezt velem. Miattad éltem egy boldog tündérmesében, miattad hittem azt, hogy én vagyok a hercegnő, te pedig az én hercegem. Túlságosan naiv és boldog voltam. Elhittem, hogy örökre együtt leszünk és együtt öregszünk meg. Nem láttam az alapvető jeleket, túl buta voltam. Egy buta lány. De kellett ez, mert te tettél erőssé, melletted lettem felnőtt nő. Megváltoztattál, talán jó értelemben vagy pont ellenkezőleg. Lényegtelen, de más lettem. Ha te nem vagy én még mindig az a lány lennék, aki halálosan hisz az igaz szerelemben és mindent elhisz. Ezért köszönettel tartozom neked, de azért nem, hogy ilyen galád módon tetted ezt. Túl kegyetlen voltál. A szívem lelassult és össze zsugorodott. A szenvedés volt az ára annak, hogy beléd szerettem. Az isten csak leckét akart adni nekem, te voltál a házi feladat.

Örültem annak, hogy előbb jöttél haza, hogy csak velem akarod tölteni ezt a napot. Vak voltam, a szerelem elvakított. Az új nyakláncomat piszkáltam egyfolytában amíg te a kanapén az ölembe hajtva a fejedet aludtál. Tudtam, hogy fáradt vagy, hogy kimerített ez a két hónap míg távol voltál, de ki hitte volna, hogy két hónap mindent megváltoztat és a kapcsolatunk végérvényesen is tönkre megy, mert én nem. 

- Hmm, ez már hiányzott - nyitottad ki a szemeidet, piszkosul szexi voltál, ahogyan kissé kócos volt a hajad, arcodon ott díszelgett a több napos borosta, tekinteted fáradt volt, de mégis hívogató, a hangod pedig rekedt, mint mindig ébredés után. Ajkaimba haraptam és elnéztem rólad. Rögtön észre vetted a reakciómat, ezért felültél, szorosan mellém és óvatosan a nyakamba csókoltál. Kirázott a hideg, fejemet meg fogva fordítottál óvatosan magad felé. Közelebb hajoltál és lassan, kínzóan megcsókoltál. Elvesztem az időben, lassú és keserédes volt. Kínoztál, játszottál velem. Úgy tudtál használni, mint egy hangszert. Túlságosan ismertél, a gyenge pontomat és az erősségemet is. De én nem ismertelek, ennyi idő után vissza nézve tudom, hogy egyáltalán nem tudtam ki vagy. Azt hittem egy srác vagy aki szeretetre vágyik, ami részben igaz is. De nem tudtam az önző énedről. Aki csak arra gondol, hogy neki legyen jó. Eltapostál, Zayn. Leromboltad a falakat és ott hagytál reszketve a romok között. Ti ketten pedig mosolyogva néztétek ahogyan mindent elveszítek. 

A telefonod rezegni kezdett az asztalon, hirtelen elhajoltál tőlem és sietve nézted meg ki zavar ilyenkor. Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőled. Úgy tűntél, mint aki rejteget valamit. 

- Louis volt - mondtad és vissza ültél mellém, átkaroltad a derekamat és meg mutattad a telefonodat. Elmosolyodtam. Tudtam, hogy rám akarod hagyni a döntést, romantikus vacsorát terveztél, egy randit. De elakartál menni a többiekkel bulizni. Megsimogattam az arcodat.

- Válaszolj neki, hogy ott leszünk. Az eredeti tervünket pedig majd bepótoljuk, mozduljunk ki és legyünk fiatalok - nevettem halkan, csillogó szemekkel néztél rám. Úgy láttam hálás vagy. Sosem azt néztem nekem mi a jó, mindig téged helyeztelek magam elé. Bár a kapcsolatunk tökéletes volt mégis én voltam az előzékenyebb. Ez pedig hiba volt, talán ha én is önzőbb lettem volna, még mindig együtt lennénk. Nem tudom, de ezen kár is gondolkozni. A kapcsolatunk sosem lesz már a régi, ahogyan én sem. Hiába volt csodálatos, varázslatos amit együtt éltünk át, a vége egy rémálom lett. Főleg a szakítás utáni korszak, rideggé tettél. 

Az egész napot lustálkodással töltöttük, boldog voltam, hogy újra velem vagy. Megnyugtató volt az a tudat, hogy velem vagy. Hiányoztál és néha igazán utáltam, hogy állandóan utazol. Mégsem vágtam ezt a fejedhez, soha. Megértettem azt, hogy vagyok én és van a karriered. Te pedig próbáltad összeegyeztetni a lehetetlent. Annyira biztos voltam az egész kapcsolatunk alatt, bíztam magamban és benned. De most, hogy mindennek vége bizonytalan lettem, abban is kételkedem, hogy boldog voltál-e egyáltalán. 

- Magadra hagylak egy kicsit - mosolyogtam kedvesen és egy apró puszit nyomtam az ajkaidra. Ott hagytalak és a közös szobánkba indultam. Nem töltöttem sok időt készülődéssel, sosem voltam az a fajta lány. Fekete hajamat hagytam hullámosan omlani a vállaimra és egy arany ruhát vettem fel. Miután kisminkeltem magam, lementem a nappaliba ahol idegesen járkáltál és telefonáltál. Bíztam benned, mégis elbújtam a fal mögé. Biztonságos rejtekhelyemből hallgattam minden szavadat. 

- Nem érted, hogy ma nem érek rá? - hatalmasat sóhajtottál és láttam rajtad, hogy majd szét vet az ideg. Meglepő, hogy végig hallottalak, igaz? Még sem szóltam egy szót, akkor még hittem abban, hogy nem lesz semmi baj. - Oké, tudom. Elmondtad már ezerszer... Sajnálom. Igen vele. Jó. Szia. Én is. 

Nem akartam foglalkozni azzal a fura érzéssel ami át járta a bensőmet. Ezért egy mosolyt varázsoltam az arcodra és melléd sétáltam. Mosolyogva mértél végig, aztán magadhoz rántottál és megcsókoltál. Imádtam az érzést ahogyan erős karjaiddal át ölelsz, éreztem a szerelmedet. Miután elhajoltam tőled, belenéztem a falón lévő tükörbe és rákellet jönnöm, hogy még mindig jól mutatunk egymás mellett.