14. Fejezet

My dilemma

Az egyik felemnek kellesz. De másik felejteni akar. Én-én-én dilemmám. Attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztunk. Nem tudlak kiverni a fejemből.

Amit most elmesélek neked fájdalmat fog okozni, kérhetnék bocsánatot érte, de én vállalom a tetteimért a felelősséget. Szóval csak hallgasd, a történetünk végét.

Nem foghatok mindent az alkoholra igaz? Nem is teszem, mert azt hiszem mélyen volt bennem vágy Harry iránt. Vágytam rá, akartam őt. De ez a részemről csak testiség volt, előjött a bűnös énem. Nő voltam a szemében, igazi nő. Nem csak egy kislány, akit áltat. Neki tényleg kellettem, neked sosem kellettem igazán.

Meglepődött a csókomon, de viszonozta. Állatias szenvedély áradt mindkettőnkből. Csók követett csókot, elvesztünk a pillanatban.

-        -  Várj – lihegte Harry, képes lett volna megállni, nem akarta, hogy később mindent megbánjak.

-       -   Nem akarsz? – néztem kihívóan a szemeibe, flörtöltem vele. El akartam csábítani. Életemben először akartam ezt tenni egy férfivel. Fura, hogy az alkohol és a fájdalom, na meg a vágy mit hozott ki belőlem.

-       -   Tudod, hogy nem erről van szó. Vágyom rád Dylan, amióta csak ismerlek, akarlak. De ma szakítottál, s őt szereted. Részeg vagy, nem akarom, hogy megbánd – látod? Ő abban a helyzetben is csak rám gondolt, ő nem önző, mint te. Sokszor gondolok arra az éjszakára, arra, hogy mi lenne, ha Harry és én nem csak barátok lennénk. Nos, előfordulhat, hogy ribancnak tartanál, de boldog lennék. Mert tudod Malik seggfej vagy.

-       -   Harry, akarlak. Könyörgöm neked, hogy most az egyszer ne gondolj a következményekre, csak légy fiatal és őrült. Legyünk együtt őrültek – a végét már csak suttogtam neki. Abban a percben hihetetlenül vágytam rá. Fiatal voltam és naiv, sosem voltam az a lány, aki bulizik, nem foglalkozik senkivel csak magában. Abban a pillanatban csak én számítottam. Önző voltam.

-       -   Őrültséget akarsz csinálni? Hát akkor hajrá! – mosolygott és egyszerűen csak felrántott a kanapéról. Azt hiszem, ha eddig nem utáltál meg, most meg fogsz. Elárulok egy titkot. Kocsiba ültünk Harryvel, először nem tudtam mit tervezz. Viszont izgalmasnak tartottam az egész szituációt. Kicsit olyan volt, mintha megszöktünk volna. Tudod hol álltunk meg? A mi régi otthonunk előtt.

-       -   Mi most… - néztem rá, aztán mindent megértettem. – Itt? A kocsiban?

-       -   Őrültség nem? – mosolygott, de nem válaszoltam. Hátra másztam a hátsó ülésre és vártam, hogy kövesse a példámat. Megtette. A házad előtt lettünk egymáséi, elhiszed ezt? Bosszút akartam, hát megkaptam. Most ő csókolt meg, ez az előzőnél is édesebb, szenvedélyesebb és vadabb volt. Végig ott volt bennünk a lebukás veszélye, hiszen megtörténhetett volna. De nem érdekelt egyikünket se. Elvesztünk egymás érintésében. Nem volt sürgető, se erőszakos. Határozott volt minden mozdulata. Tudta hol érintsen meg, élveztem. Tetszett, hogy ő irányított. Az ablak párás volt a leheletünktől. Izzadt a testem, pedig kint veszett hideg volt. Élveztem, minden egyes pillanatát. Oh, Zayn ha tudnád mennyire jó volt. Őszinte leszek veled, beléd szerelmes voltam ezért a mi együtt létünk ezért volt különleges. De amit akkor tapasztaltam, mindent felülírt. Soha az életben nem élveztem még ennyire.

Lehet, hogy abban a percben éppen otthon voltál, esetleg Perrievel, vagy részeg voltál az elvesztésemtől. Bármit is csináltál akkor, én éppen Harry nevét ordítva adtam ki magamból azt a keserűséget, amit tőled kaptam. Meg könnyebbültem. Piszkos voltam, de nem érdekelt, mert élveztem.

Miután felöltöztünk visszamentünk Harryhez. Tudnod kell, hogy nem hagytuk abba, egész éjszaka élveztük egymást. Hol az ágyban, hol a földön, hol a zuhanyzóban, vagy éppen a bejárati ajtónál. Azt hiszem életemben nem szeretkeztem egy éjszaka ennyiszer és ennyi helyen. Az az éjszaka megmutatta, hogy ki lehettem volna Harry mellett. Egy erős, határozott nő. Élveztem a kényeztetést. Kérlek, ne nézz rám így, ne ítélj el. Én akkor már egyedülálló nő voltam, nem én csaltalak meg téged. Ez fordítva történt, tudom, hogy az egyik legjobb barátod, de Perrie volt a legjobb barátnőm. Kvittek vagyunk, bár nem ezért feküdtem le vele. Nem miattad, magam miatt. Mert akartam őt, vágytam rá. Ez ilyen egyszerű.

Reggel mikor felkeltem nem volt kínos a szituáció. Inkább zavarban voltam, hiszen ott feküdtem meztelenül a legjobb barátom mellett. De tudod, én egy túlélő vagyok. Reggel egymásra mosolyogtunk, mintha mi sem történt volna. Mindketten tudtuk, hogy meg kell beszélnünk a dolgokat, hiszen barátok voltunk. De az éjszaka a kapcsolatunk egy másik szintre lépett.

-      -    Megbántad? – kérdezte miközben öltözködött, nem tudtam levenni róla a szemeimet. Betakaróztam, hogy ne látszódjon ki semmim és felültem.

-       -   Egy percét sem – ez igaz volt, nem hazudtam. Még most se bánom. – Viszont képtelen vagyok, jelen pillanatban a barátságomon kívül mást is felajánlani neked.

-       -   Barátok vagyunk, ezen semmi sem változtatathat. Történjék bármi is én mindig itt leszek neked – annyira kedves volt és én úgy vágytam arra, hogy őt szeressem. De hát mi tévő lehettem volna, ha érted dobogott az a fránya szívem?

-       -   Barátok – mondtam és éreztem, hogy könnyezek. Arcomat a kezembe temettem és próbáltam levegőhöz jutni. Tisztában vagyok azzal, hogy megijesztettem őt. De nem állt szándékomban. – Egy nap ígérem, ha készen állok, egy új kapcsolatra te leszel az első, akinek szólni fogok. Egy nap ígérem, hogy ha mindketten úgy akarjuk többek is lehetünk egymásnak. Egy nap ígérem te és én, mi leszünk.

-       -   Egy kész költő veszett el benned – mondta mosolyogva. – Én várni fogok rád.

-       -   Köszönöm – suttogtam, aztán szorosan át öleltem. Ő volt az én igazi, megmentetőm. A mi mesénkben te voltál a herceg, aki elvitte a szívemet. Perrie a gonosz boszorkány, aki mindent elvett tőle, Harry volt a lovag, aki megmentetett, aki vigyázott rám és hű maradt hozzám a végsőkig. Én pedig voltam a hercegnő, aki mindent elveszített, még is nyert. Mert nyertem, Harry barátságát.

Gondolatok ezrei repkednek éppen a fejemben. Annyira nehéz itt ülni veled szemben, miközben némán figyeled, ahogyan kiöntöm a szívemet. De döntést hoztam. Amíg lélegzem, én változtatom a sorsomat. Lehet, hogy egy részem még szeret téged, de nekünk már nincs közös jövőnk. Vége, elmúlt. Szép és jó volt. De tovább léptem, Zayn. Most jöttem rá, miközben arról meséltem neked, hogy lefeküdtem a barátoddal. A sírás határán vagyok, legszívesebben elfutnék innen. Most rögtön. De nem tehetem, be akarom fejezni. Ezzel tartozom mindkettőnknek. De tudom, hogy vészesen fogy az időm a mesélésre. Hiszen több nem fogadott hívásom is van, interjút kell adnom. De el kell mondanom, hogy hogyan kerültem ebbe a helyzetbe. Elmesélem, csak várj pár percet, míg összeszedem magam, amíg rájövök arra, mi is fontos igazán nekem, hogy mit akarok. Várj, egy kicsit kérlek. Mindjárt örökre vége a mesénknek. Mindjárt… Ígérem, csak had vegyek levegőt, szükségem van az oxigénre. Tehetetlen vagyok. Egy, kettő, három. Folytathatjuk, most már készen állok arra, hogy a szívemet kövessem.

13. Fejezet

Drága olvasóim!

Sajnálom, hogy eltűntem, de igyekesztem. S ígérem, hogy februárig igyekszem befejezni a történetet.

Hosszabb fejezetet kaptok, mint eddig.
Vivi, ez a rész a tiéd, mert jó barát vagy és tudom, hogy imádni fogod a végét!

Flóraa.

A Year Without Rain

Nagyon hiányzol nekem. Nem tehetek róla, szerelmes vagyok. Egy nap nélküled olyan, mint egy év eső nélkül. Szükségem van rá, hogy mellettem legyél. Nem tudom hogy fogom túlélni.

Együtt ért minket a hajnal. Ott feküdtem meztelenül a karjaid között. Minden olyan volt, mint régen. Vagyis majdnem, mert mi ketten változtunk. Én akkor már tudtam, hogy nem bírom tovább, be akartam fejezni. De este túlságosan gyenge voltam és a karjaidba vetettem magam. Óvatosan kikeltem az ágyból, lementem a nappaliba és ott ültem a csöndben. Vártam, hogy felébredj, hogy elköszönhessek.

Percek vagy talán órák teltek el mikor felébredtél. Leültél mellém, de nem szóltál semmit. Talán sejtetted már akkor, hogy ennek egy napon vége lesz.

-          Zayn – suttogtam és végig simítottam az arcodon. Lehunytad a szemedet és úgy élvezted gyengés érintésemet. -  Vége van.

-          Tudom – suttogtad, de még mindig nem nyitottad ki a szemedet, én pedig ott tartottam arcodon a kezemet.

-          Rengeteg mindent köszönhetek neked. Meg tanultál szeretni, nő lettem. De hazudtál nekem, becsaptál, megcsaltál. Pedig én vakon bíztam benned. A szerelmünk szép volt, de azt hiszem te vagy a rossz srác a mesében – mondtam, végre kinyitottad a szemedet és láttam, hogy könnyek csillognak bennük. A szívem szakadt meg.

-          Mivel tudnám jóvátenni? – kérdezted, én pedig felnevettem.

-          Semmivel, elvesztettél. Vége, tönkre tettél – mondtam kíméletlenül. Válaszolni akartál, de megráztam a fejemet. Nem akartam hallani a magyarázkodásodat. Rád néztem utoljára, aztán felálltam és felmentem összepakolni, új életet akartam kezdeni.

Harrynél ültem, nem volt otthon, de a tőle kapott kulccsal be tudtam menni. Ott ültem tök egyedül és egy üveg vodkát bámultam. Be akartam rúgni, felejteni. Nem bírtam sírni ez pedig idegesített, mert ki akartam magamból adni mindent. Fájt, annyira veszettül fájt ez az egész. Hiszen szerelmes voltam, de te kihasználtál. Lecseréltél egy másik nőre. De nem értem, miért nem tudtál őszinte lenni? Miért áltattál? Miért hazudoztál? Mivel érdemeltem ezt ki tőled? Zayn, én csak egy lány voltam. Egy lány, akit összetörtél és megbántottál.

Azt mondják, semmi sem történik véletlenül, hogy mindennek oka van. Lassan kezdek rájönni arra, hogy talán ez az egész azért történt meg velünk, hogy megtalálhassam azt az embert, aki visszahoz az életbe, aki igazán szeret engem. Tudom, hogy egy napon meg ismerem őt, s szeretni fogom.

Csörgött a telefonom, te kerestél. Nem vettem fel, ki akartalak törölni az életemből. Ezért inkább kikapcsoltam a készüléket.

Kinyitottam az üveget és meghúztam, ittam amennyit csak bírtam. Marta a torkomat, de vágytam a tompaságra. Nem akartam a tudatomnál lenni.

Elővettem egy papírt és egy tollat. Percekig néztem az üres papírt, de írni kezdtem. Az első dalomat írtam meg.

Fordíts nekem hátat. Jobb lesz így. Ne is próbálkozz tovább, nincs, már mit veszítsünk – ahogyan leírtam a sorokat, úgy énekeltem egy dallammal. A sorok égettek, de ezt éreztem. Sosem tagadtam, hogy ez a dal neked szólt. Minden érzést ki akartam írni magamból, tudatni az egész világgal, hogy tönkre tettél. Azt akartam, hogy mindenki tudja, mekkora egy patkány is vagy te valójában. – Egy hang a levegőben, azt mondja „ne nézz vissza”. Egy hang, mely mindig is ott volt. Sosem leszek már az, aki voltam. Bár mindaz, ami belőled maradt. Még mindig látszik homályosan. Ott vagy, ahol én is voltam. De én nem megyek oda többé. Ott vagy, ahol én is voltam.

Néztél a tévében? Láttad a meghallgatást? Hallottad, hogy neked éneklem ezt a dalt? Remélem igen, s azt is remélem, hogy láttad ki volt a kísérőm. Azt akartam, hogy neked is fájjon. Bosszút akartam állni rajtad és a nődön. Azt akartam, hogy te is szenvedj. A vesztedet akartam látni, sőt talán még most is azt akarom. Zayn, játszottál velem, de én erősebb vagyok, mint hinnéd. Tudom ám, hogy a szakításunk után csináltattál egy tetoválást, hercegnő felirattal. Miért tetted? Mit akartál ezzel bizonyítani? Hát már elvesztettél, nem volt mindegy mi van a testeden.

Részeg voltam, megittam az egész üveg Vodkát. Tudod nagyon jól, hogy nem bírom az alkoholt. Két pohár pezsgőtől is képes vagyok berúgni. Azt se tudtam, hol vagyok. Rosszul voltam, szédültem. Repülni akartam és szárnyalni.

Este volt már, amikor Harry haza jött. Vicces, hogy részeg voltam, de minden egyes pillanatra emlékszem. Talán azért, mert ezek a dolgok sorsfordítók voltak. Rám nézett és aggódást véltem felfedezni tekintetében.

-          Hát itt vagy – mondtam, és elkezdtem nevetni. Részeg voltam ne ítélj. Bár nem érdekel, mit gondolsz rólam, te csak egy szellem vagy a múltamból.

-          Berúgtál – rázta meg a fejét és leült mellém a kanapéra. – De azért jól vagy?

-          Persze – mondtam halkan, aztán a tévére néztem ahol éppen az x faktor reklámja ment. Lehetett jelentkezni az új évadra. Hirtelen ránéztem Harryre és talán akkor kezdődött minden, a sok őrültség. – Harry, én jelentkezni fogok!

-          Biztos vagy benne Hercegnő? – kérdezte, én pedig meg ráztam a fejemet.

-          Soha többé ne hívj így! – kértem, fel akartam állni, de nem sikerült ezért Harry ölébe estem. Mindketten nevettünk. Barátok voltunk, bár akkor nem tudtam, hogy Harrynek tetszettem, tudtad? De sosem hajtott rám, miattad! Ő hű volt a barátságotokhoz.

-          Akkor hogyan szólítsalak? – kérdezte kedvesen és mélyen bele nézett a szemembe, elszorult a torkom. Nem kaptam levegőt. Meg akartam csókolni. A legjobb barátom csókjára vágytam!

-          Ahogy csak akarsz – suttogtam, aztán elfordítottam a fejemet. Gyenge voltam és gyáva. De aztán lehunytam a szememet és téged láttalak, ahogyan Perriet csókolod. Üvölteni akartam, hát mit tettél te velem? Elvetted mindenemet, amim volt. A lelkemet, a szívemet. Kitépted és kidobtam a kukába. Egyedül voltam. – Harry…

-          Igen? – kérdezte és én újra rá néztem. Vettem egy nagy levegőt és kimondtam, amit talán sose kellett volna, vagy talán akkor döntöttem helyesen. Ki tudja, mert én nem.

-          Őrültséget akarok csinálni – suttogtam, aztán közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Hagytam, hogy sodródjak az árral. Nem akartam semmit se, csak arra a pár órára elfelejteni téged. Kitörölni téged örökre a szívemből. S akkor az a csók volt a levegőm, az a csók adott erőt arra, hogy folytassam. Hogy ne törjek össze teljesen. Erőt és elszántságot kaptam attól a csóktól. Egy csók, ami mindent megváltoztatott az életembe. Egy csók, amit élveztem. Ember vagyok, hibázok. De az a csók sosem volt hiba. Az a csók új embert csinált belőlem.

12. Fejezet

Middle of nowhere

Olyan hideg van, nincs senki aki átöleljen. Akkorát hibáztál, amikor elhagytál és azt mondtad nekem. Soha nem fogsz egyedül hagyni. Kint a semmi közepén. Most eltévedtem. Megpróbálok egyedül boldogulni. Azt hittem soha nem tudnám egyedül megcsinálni. De most egyedül sétálok. Kint a semmi közepén.

Ott ültem a kanapénkon és tudtam, hogy valami ma megváltozik. Nem tudtam már úgy nézni rád, mint régen. Hiába szédítettél el az autónál történő csókkal. Körbe néztem a nappaliban lévő közös képeinken és nem éreztem azt, hogy ez már az otthonom. Már nem ugyan azok voltunk.
 - Miért? - kérdeztem csendesen, ujjaimmal a kezemen lévő karláncokkal játszottam.
 - Nem tudom - sóhajtottál halkan. Nem mertél rám nézni, gyáva módon lehajtottad a fejedet.
 - Miért pont Perrie? - tettem fel az újabb kérdésemet, s reméltem erre hasznos választ kapok.
 - Nem tudom - felelted ismét, én pedig elvesztettem az önuralmamat.
 - Tudsz te bármit is? - Abban a pillanatban mikor fölnéztél rám és a szemembe néztél, a hideg is kirázott. Az a hatalmas tűz ami a szemeidben égett megijesztett.
 - Igen. - hagytál egy kis szünetet, hogy össze szedd a gondolataidat. Érdekelt a válaszod. - Azt, hogy szeretlek. De szeretem őt is. Felemészt a bűntudat és a tehetetlenség. Fájdalmat okoztam.neked, pont neked. S ez nem arról szólt, hogy nem bírtam a farkammal. Hanem arról, hogy más fajta szerelmet kaptam. Szemét vagyok, de az érzéseimet nem tudom irányitani. Dylan te annyira csodálatos vagy. A mindenem. Te vagy az a nő akire szűkségem van. - A szavam is elállt. Fájt. Hiszen az előbb vallottad be, hogy mindkettőnkbe szerelmes vagy. - Szerelmes voltam beléd, örökre az leszek. Ezt az érzést nem tudom elfeledni. Képtelen vagyok rá.
 - Ha én vagyok az igazi, akkor Perrie micsoda? - kérdeztem. Nem értettelek és meg akartalak csókolni. Hozzád akartam bújni. Érezni, hogy szeretsz.
 - Perrie egy állomás az életemben. De ma amikor láttam, ahogy Harry ölel rájöttem arra, hogy melletted a helyem. Rád van szűkségem senki másra. Te vagy számomra a tökéletes nő. A szerelmem, a támaszom. A legjobb barátom. Te vagy életem szerelme. Minden amim van és minden ami vagyok a tiéd. Örökre - végig a szemembe néztél és én levegőt is elfelejtettem venni. Szóhoz se jutottam. Csak a filmekben hallottam ennyire nyálas és gyönyörű vallomást. De elérted amit akartál. A lábaid előtt hevertem.
 - Zayn - suttogtam erőtlenül. Leültél mellém és megfogtad a kezemet.
 - Hibáztam. Egy pancser vagyok, de szeretlek. Nekem te kellesz - könnyeim égették az arcomat és megcsókoltalak. Én kezdeményeztem és te behódoltál nekem. De lehet, hogy ez inkább fordítva történt. Vágy áradt a csókunkból vad volt és szenvedélyes. Akartalak. De te leállítottál. Nem értettem, hogy miért. - Dylan, várj - óvatosan eltoltál magadtól és a szemembe néztél. - Nem akarom, hogy meg bánd.
 - Nem fogom, mert téged akarlak. Rád vágyom. Zayn, szűkségem van rád - gondolkodás nélkül csókoltál meg újra. Nem volt megállás. Felkaptál és az öledben vittél a hálónkba. Utóljára magadévá tettél és én hagytam. Te akkor még nem tudtad, hogy ez a búcsúnk. De én igen. Tudtam, hogy ez tökéletes befejezése egy tündérmesének. Hinni akartam benne, hogy lehetek boldog nélküled is. De tévedtem. Nélküled sosem leszek többé boldog ember. Tönkretetted a mindig vidám hercegnőt.

11. Fejezet

Crush

Azt hiszem tudnom kellett volna. Hogy nem fog jól végződni. Egy igazi bajkeverő vagy.

Megütötted a legjobb barátomat. Azt az embert, aki a mentsváram volt. Haragudtam rád, dühített a viselkedésed. Nem tehettél úgy, mintha te lennél az áldozat. Úgy csináltál mintha Harry lenne a rossz, te pedig a jó fiú. Hatalmas tévedésekben voltál. Az elmúlt hetek feszültsége össze gyűlt bennem és éreztem magamon, hogy elvesztem az önuralmamat. - Elég legyen! - ordítottam, de egyikőtök sem figyelt rám. Itt éreztem azt, hogy elfogy minden erőm. Féltettem Harryt. De téged is. Hiszen hiába tettél tönkre szerettelek és még most is szeretlek. A fene egyen meg téged, Malik. Még egy ütésre készültél, muszáj volt megakadályoznom. Nem hagyhattam, hogy bántsd őt. Ezért nem foglalkozva Perrie idétlen sipákolásával ugrottam közétek. Majdnem megütöttél. De még időben léptél hátra. Harry a derekamnál fogva ölelt át, hátam hozzá és simult és éreztem szapora lélegzetét. Tisztában vagyok vele, hogy félre érthető volt a helyzetünk. De akkor ez nem érdekelt.
 - Itt vagyok... - suttogta Harry a fülembe, miközben én veled néztem farkas szemet. Mikor a szemedbe néztem, mindent megértettem. Legszívesebben sírva öleltelek volna át, de nem tehettem. Képtelen lettem volna rá.
 - Elakarom mondani neked az igazat - kezdted halkan és egy lépést közelebb léptél. Harry reflexből ölelt szorosabban. Előled akart elbújtatni. Tőled védte a szívemet. - De nem itt és nem ilyen körülmények között. Ketten, az otthonunkban.
Ahogyan kimondtad az utolsó szót a szívem majd kiugrott a helyéről, de fájt is. Miért csináltad ezt velem? Ha szerettél miért? Zayn, kérlek mondd el mi tévő legyek, hogy elfelejtselek?
 - Szerinted ezek után hagyom, hogy kettesben legyen veled? - kérdezte felháborodottan Hazza.
- Styles, ebbe ne szólj bele - csattant a hangod idegesen.
 - Igaza van, nem mentek ti sehova - szólalt meg Perrie először és fogta meg a karodat. Itt elégeltem meg a dolgot és fordultam szembe Harryvel.
- Kérlek... - suttogtam halkan. - Meg kell vele beszélnem.
- Dylan kiakarsz vele békülni?
 - Nem - ráztam meg a fejemet és végig simítottam az arcán. - Leakarom zárni. -  Lassan bólintott és elengedett. Rögtön feléd indultam, nem érdekelt, hogy Perrie éppen hisztizett. - Menjünk - néztem rád és a szeretőd gyilkos pillantásai kereszt tűzében sétáltam el, veled.
Gyalog mentünk, mert az autód messzebb parkolt. Nem szólaltunk meg, de mikor az autódhoz értünk, messze a kíváncsi szemektől átöleltél. Ebben az egy mozdulatban minden érzelmed benne volt. Fájdalom, megbánás és szerelem. Össze voltam zavarodva. Szorosabban bújtam hozzád. Akkor és ott végem volt. Könnyeim záporként hullottak a szememből. Lassan néztem fel rád és láttam, hogy könnyezel. Akkor kezdted felfogni, hogy mit tettél. Közelebb hajoltál és erőszakosan megcsókoltál. Elvesztem a csókunkban. Mintha a lelkemben dúló vihar kiakart volna törni. Ott álltunk a sötét éjszakában egymást ölelve, tele bűnökkel és fájdalommal. De akkor és ott csak az számított, hogy veled lehetek. Kiakartuk törölni az elmúlt hetek történéseit. Akkor éreztem, hogy szeretsz és akkor még én is képes voltam érezni, szeretni.

Kényszer szünet

Nem szeretnélek titeket a gondjaimmal untatni, és kifogásokat se sorolok. Bár azt el kell mondanom, hogy nem hagyom abba az írást. De ez az időszak számomra, mint a többi végzősnek nehéz.
Ezért valószínűleg csak a szóbeli után folytatom az írást!
Elnézéseteket kérem!