6. Fejezet

Love you like a love song

Egyszerűen leírhatatlan, amit te teszel velem. Csak meg teszed velem, amit teszel. És olyan érzés, mintha megmentettek volna. Szabadon engedtek volna. Megbabonáz a végzeted.

Emlékszem felriadtam az éjszaka közepén te pedig nem feküdtél mellettem. Megijedtem azért, mert nem voltál ott. Nehezen kimásztam a meleg takaró alól és felvettem az egyik székre terített pulcsimat. A sötét házban indultam a keresésedre. Majdnem elbotlottam, de észre vettem, hogy a teraszról fény árad be. Ott ültél elgondolkozva és cigiztél. Tökélesen festettél, mint mindig. Mégis szomorú látványt nyújtottál. Nekem pedig összeszorult a szívem. Lassan kiléptem melléd, te pedig felnéztél rám. Fáradt mosollyal és fájdalmas tekintettel. Nem tudtam mi volt a bajod, de segíteni akartam. Meg akartam tenni mindent azért, hogy jobban érezd magad. Te voltál a szerelmem, én csak azt akartam, hogy boldog legyél. Mert ha te szomorú voltál, akkor én is. Éreztem a fájdalmadat. De nem tudtam fel fogni azt, hogy mi fáj ennyire neked. Nem tudtam, hogy miattam vagy magad alatt. Féltél, hogy megbántasz, igaz? Rettegtél, hogy kiderül a titkod. Tudom, hogy szerettél. Mindig is, de te másra vágytál. Nem rám, de még sem akartál elhagyni. Azt hiszem szűkséged volt rám is, de nem tudtad eldönteni kit akarsz igazán.
- Meg fogsz fázni - ráztad meg a fejedet és egy halvány mosollyal néztél fel rám. Az öledbe rántottál én pedig szorosan a karjaidba  bújtam. Védelmet éreztem, szeretett és azt, hogy örökre biztonságban leszek veled.
- Nem érdekel - mondtam halkan és megsimítottam az arcodat. Éreztem ahogyan mély levegőt veszel, láttam ahogyan behunyod a szemed. Élvezted az érintésemet, igaz? Tudtad, hogy szeretlek és mindent meg tennék érted. Pont ezért volt ilyen fájdalmas az, hogy elárultál.
Sokat gondolkozok még most is a kapcsolatunkon, de egy valamire rájöttem. Hiába szenvedtünk a végén, hiába okoztál fájdalmat nekem. Azért tökéletes volt. Mert boldog voltam melletted, a szívem hevesen vert és te voltál az első. Én mindent képes lettem volna feladni érted, habár te ezt nem vártad el tőlem. Tudod miért? Mert te nem adtad volna ezt meg nekem, neked nem én voltam az első az életedben. Nem haragszom ezért rád, isten ments. Egyszerűen csak elgondolkoztat. Tudod teljesen más lenne az életem ha még mindig a barátnőd lennék és itt nem csak az éneklésre gondolok. Nem tanultam volna meg azt, hogy néha igazán magaddal kell foglalkozni. Lehet, hogy egyszer lesz valaki akit újra szeretni fogok, de nem úgy mint téged. Nem fog körülötte forogni az életem. Független nővé tettél.
- Sajnálom - motyogtad halkan a vállamba, azt remélted, hogy nem hallom meg igaz? Nem tudtál a szemembe nézni. Zayn a bűntudat felemésztet téged. De remélem örök életedre mardosni fog, mert megérdemelnéd.
- Mit? - kérdeztem aggódva, nem értettem a viselkedésedet. Megrémisztett, hogy tehetetlen vagyok. Pedig segíteni akartam.
- Azt, hogy nem vagyok tökéletes barát, hogy fontosabb a karrieremet. Azt, hogy nem lehetek mindig veled, hogy néha elhanyagollak. Sajnálok mindent, Dylan. Az összes bűnömet - Akkor nem vettem komolyan a szavaidat. A fenébe is, pedig kellett volna. Mert te nem csak ezekért kértél bocsánatot. De azért kértél, mert megcsaltál. Hetekig hazudtál nekem. De el kell fogadnom, hogy ő kellett neked, még most is ő kell. Viszont én még mindig szeretlek, amiért baromi dühös vagyok saját magamra és rád is. Nem ezt érdemeltem volna. Főleg nem tőled. Azt mondtad szeretsz, megvédesz, hogy örökre velem leszel. Ezeket annyiszor mondtad nekem. Hazugság volt minden szavad, én pedig elhittem. De még mindig nem tettem túl magam rajtad. Képtelen vagyok, pedig hidd el próbálkoztam. Más pasikkal voltam együtt, noha a legtöbb csak egy éjszaka volt. De egyikkel se volt olyan tökéletes mint veled. Kiszívtad belőlem a lelkemet, tönkre tettél. Összetörtél és a sebeimet senki se tudja meggyógyítani. Örökre ilyen leszek, aki képtelen szeretni, mert fél. Miattad rettegek. Ezért pedig utállak! Utállak azért amit velem tettél.
- Ne sajnálj semmit Zayn... Te tökéletes vagy számomra - nem tudom elhinni, hogy ezt mondtam neked. Vissza szívnám legszívesebben. De igaz volt, így éreztem. De nem a megfelelő srácot szeretettem. Nem te voltál az akit szeretnem kellett volna. Talán ha másba szeretek bele, ha az egyik közös barátunkba. Akkor boldog lennék, de már késő. Nem tudja elfelejtetni még ő sem azt amit tettél velem. Nem tud újra szerető emberré tenni. Te vagy az egyetlen akit újra közel tudnék engedni magamhoz. 

5. Fejezet

Hit the lights

Arról az időről szól, mikor mindent összekavartál. Még mindig próbálod kiverni a fejedből. Arról a harcról szól, mikor nem jött össze.A múlt az, amit minden erőddel meg akarsz változtatni.

Nehezen de sikerült megnyugtatnod, ha egyedül lettem volna biztos, hogy órákig sírok. Ezért is szerettelek, mert mindig erőt adtál. Törékeny lány voltam, gyenge. Akit könnyen megbántottak az emberek. De melletted meg edződtem. Kitudtam zárni a rosszakarók véleményét, csak azzal foglalkoztam ami igazán fontos. Csak veled. Mert te voltál az életem, nélküled nem tudtam elképzelni. Viszont most itt vagyok és nélküled is életben tudok maradni. Már nem te éltetsz.
Tudod arra jöttem rá a hónapok alatt, hogy végül is nem baj, hogy szakítottunk. Megmutattad azt, hogy nélküled is képes vagyok mindenre. Mert most nyertem meg az x faktort, mindjárt kopogni fognak az ajtómon, hogy elrángassanak interjúkra, de előtte szeretném elmesélni az egész történetet. Tudod ha úgy nézzük én örülök ennek. Nem maximálisan. De örülök.
Miután apám elment felveteted azt az ötletet, hogy menjünk el bevásárolni. Tudtam mit tervezel, ismertelek. Így lassan bólintottam és átöltöztem. Utána kézen fogva vágtunk neki utunknak. A tesco bejáratánál elgondolkoztam biztos jó ötlet volt-e ide merészkedni, de akartam a filmezős napunkat. Imádtam amikor spontán kitaláltad és rengeteg nassolni valóval beültünk a tévé elé és kiélveztük azt, hogy van egy kis szabad időt. Öt perce sétáltunk a sorok között és még senki se kapott el minket, így ez rekordnak számított. Egymás után raktuk mind a ketten az egészségtelen ételeket a kosárba, de nem bántam. Ilyenkor megengedtem magamnak, hogy azt egyek amit akarok. Éppen két fagyi között válogattam amikor észre vettem, hogy két lány feltűnően bámulnak téged. Tudtam, hogy nem sokára erőt vesznek magukon és oda sétálnak hozzád. Már kiismertem a rajongóidat. Néha tényleg idegesítettek, hogy nem volt nyugtunk. De szerettem őket, mert tudtam, hogy mindent nekik köszönhetsz. Talán pont ezért lettem az egyik, hanem a kedvenc 1D barátnő. Tudod mikor nyilvánosságra hoztuk a szakításunkat olvastam a véleményeket és meglepődnél de rengeteg szomorú hozzászólás volt. De azokat is megnéztem amiket Perrie kapott a kapcsolatotokról. Tudtam, hogy őt sosem fogják úgy szeretni, mint engem. Ez pedig örömmel töltött el.
Mikor oda sétáltam hozzád már pár lány ácsorgott előtted, mosolyogva figyeltem őket, hogy mennyire boldoggá teszed őket egyetlen egy mosollyal. Úgy ahogy engem is. Egy vöröses hajú, szeplős lány kiszúrt engem is és oda sétált hozzám. Mindig zavarban voltam ha engem találtak meg, mert nem értettem miért szeretnek. Hiszen akkor még nem volt híresség, csak egy lány a sok közül akinek különleges a barátja. Aranyos volt ahogyan szégyenlősen megkérdezte, hogy készítenék e vele egy fotót. Megfogtam a telefonját és készítettem rólunk egy képet. Láttam a boldogságot a szemében, ez pedig melegséggel töltötte el a szívemet. Még a mai napig elcsodálkozok azon, hogy az emberek mennyire tudnak szeretni. Hihetetlen érzés, de hát te ezt nagyon is jól tudod.
Legalább fél óráig készítettél fényképeket, én addig bocsánatot kérve attól a pár lánytól aki hozzám is oda jött, elmentem össze szedni mindent amit akartam. Köztük az összes kedvenc édességedet. Miután vissza tértem hozzád, elnézést kértél mindenkitől és elindultunk fizetni.
- Szeretnek téged - állapítottad meg már a kocsiban, aprót bólintottam és a rádióra figyeltem. Halkan kezdtem el énekelni a felcsendülő dalt. Mindig is szerettem énekelni, tehetségem is volt hozzá. Viszont sosem akartam énekesi babérokra törni. Nem az én asztalom volt. Tudtam, hogy nem tudnám elviselni a felhajtást magam körül. Mi változott? Az, hogy megakartam nektek mutatni, hogy bármit elérhetek amit akarok. Tudod az a célom, hogy megmutassam neked, de főleg a barátnődnek, hogy attól még, hogy az ütközést ő nyerte kettőnk közül a háborút nem. Hiheted azt, hogy bosszú álló vagyok, de nem. Egyszerűen csak ég bennem a bizonyítási vágy. Meg akartam mutatni, hogy jobb vagyok nála. Én képes voltam egyedül nyerni és nem kellett hozzá még három ember. - Imádom hallgatni a hangodat.
- Én is a tiédet - mosolyogtam rád szívből. Olyan erősnek éreztem a kapcsolatunkat, fogalmam sincs miért változott meg minden. De azt hiszem nem az nyújtottam amit elvártál. Vagy csak egyszerűen beleszerettél másba. Nem tudom. Tényleg nem tudom és azt hiszem nem is fogom. Soha.

Éppen a stáb lista pörgött végig a képernyőn te pedig felálltál és elindultál, hogy keress valami másik filmet.
- Mit nézünk? - tetted fel a kérdést, de nem érdekelt semmilyen film. Lekötött az, hogy téged bámuljalak. Hiányoztál, akartalak. Ezért felálltam és kivettem a kezedből a dvd-ek.
- Mi lenne ha ledolgoznánk ezt a sok kalóriát? - kérdeztem és meg sem várva a válaszodat húztalak fel az emelet felé. Meglepődhettél hiszen sosem kezdeményeztem én. De akkor valami megváltozott bennem, nem voltam képes másra gondolni. Csak a kidolgozott felső testedre, a mosolyodra. Simogató karjaidra és az ajkadra ahogyan puha csókokkal hintik be a testemet. Óvatosan kezdtem el lehúzni rólad a pólót, úgy hiszem tetszett neked a bátorságom. Az, hogy én irányitok. Ledöntöttelek az ágyra és föléd mászva csókoltalak meg. Azt hiszem akkor töltöttük el életünk egyik legjobb óráit. Én legalábbis biztosan. Mert elvesztem abban, hogy mennyire szeretlek és akkor úgy éreztem, hogy te is viszont szeretsz. Tudom, hogy így volt, mert tényleg szerettél. Csak már nem én voltam az egyetlen. 

4. Fejezet

Make it happen

Hallgasd meg, amit mondok. Semmi sem állhat az utunkba. A félelem nem állíthat meg minket. Nincs ok a halogatásra. Mindent bele fogunk adni.

Egy könyvel a kezembe ültem ki a kertben, élveztem a jó időt ami ritka volt. Interjúra kellett menned, én pedig kihasználtam a szabad időmet. 

A regény amit olvastam a mai napig a kedvencem. Elárulom miért. Olyan mintha rólunk szólna. Egy lány és egy fiú szerelméről szól, az árulásról. Arról, hogy milyen ha egy harmadik tolakszik az életükbe. Ezt átéltem én is, viszont tudom, hogy én is hibás vagyok. Nem kenhetem rád az egészet, nem voltam elég jó barátnő. Pedig isten lássa a lelkemet, én igyekeztem. Mindent megakartam neked adni, azt akartam, hogy boldog legyél. Mellettem. De talán nem én vagyok az a lány aki száz százalékosan boldoggá tudott tenni. Viszont egyszer szívesen meghallgatnám a te szemszögedet is az egészről. Tudni akarom, hogy mit rontottam el. 

Miután kihallgattam azt  a rövid beszélgetést egész végig mellettem voltál, el sem mozdultál. Mit akartál bizonyítani  Azt, hogy ártatlan vagy? Hogy csak én vagyok az egyetlen? Nem tudom, de egyik sem volt igaz. Hiába akartam azt hinni, hogy az a beszélgetés egy semmiség volt, nem tudtam elvonatkoztatni a bensőmben lévő fura érzéstől. Félelmet éreztem, azt hiszem attól rettegtem, hogy elveszítelek. Tudod ha akkor elárultad volna és befejezted volna az egészet talán meg tudtam volna bocsátani neked. De így nem tudtam és soha sem fogok, mert nem tőled tudtam meg az igazságot. Ez pedig borzasztó érzés volt. Miért nem voltál őszinte velem, Zayn? Esetleg könnyebb volt titkolózni és a szemembe hazudnod? Miért voltál önző? Nem lett volna egyszerűbb tiszta vizet önteni a pohárba. De te inkább át tapostál rajtam, mintha csak egy értéktelen senki volnék. Tényleg ennyit jelentettem neked? 

- Mit olvasol? - hallottam meg hirtelen a hangodat, össze rezzentem de mosolyogva fordultam feléd. Ott álltál a hátam mögött és hatalmas vigyor terült szét az arcodon. Úgy tűntél, mint aki boldog. Egyébként elgondolkoztál már azon, hogy lehetnél színész? Nagyon jót alakítottál, sokáig sejtésem sem volt arról, hogy mit művelsz a hátam mögött. 

- Egy szerelmi háromszögről szól, ahol a férfi bele szeret egy másik nőbe, de nem tudja elmondani a barátnőjének a dolgot, ezért inkább hónapokig megcsalja - közöltem és mélyen belenéztem a szemedbe. Nem volt semmi hátsó szándékom ezzel, de a reakciód most már szórakoztat. Elfehéredtél és percekig semmit se tudtál kinyögni. Szerintem azt hitted rájöttem és csak szívatlak. Pedig ekkor még tényleg nem tudtam, pont ezért volt komikus az egész helyzet.

- Na és szerinted mi lesz a vége? - kérdezted mikor végre sikerült össze szedned magad, leültél mellém a pokrócra és fél karoddal átöleltél én pedig mellkasodra hajtottam a fejemet.

- Elfogja hagyni a lányt. De nem tudom - motyogtam, de már nem érdekelt a könyv. Lekötött az ajkad ami a nyakammal ismerkedett. Összehúztam a vállamat és felnevettem, mert egy érzékeny területet érintettél. 

- Szeretlek - mondtad ki halkan, mindig is jól esett ezt hallani, de nem szoktuk ilyen sokszor mondani, ezért döbbented meg. Mostanában túl sokszor ismételgetett ezt az egy szót. Magadnak akartál ezzel bizonyítani vagy nekem? Fogalmam sincs. De az biztos, hogy én még a ma is szeretlek. Harcoltam ellene, de nem tudlak kitörölni a szívemből. Pedig mindent megtettem. Olyanokat is amiket te nem tudsz és egyszer talán elmesélem mit tettem a szakításunk után, de majd csak ha oda érek. 

Éppen megakartál csókolni mikor meghallottam a csengő hangját. Bosszankodva álltam fel és indultam az ajtó irányában. Miután kinyitottam döbbenten figyeltem az ajtóban álló egyént, alig akartam elhinni, hogy ő az. Hónapok óta nem láttam, a hiánya felőrölt. 

- Apa... - suttogtam halkan, nem bírtam többet mondani. A szívem szúrt és nem hittem el, hogy újra látom őt. Mindig is ő volt a legfontosabb ember az életemben, de miután elváltak anyával megszakadt a kapcsolatunk. Nem keresett, én pedig hiába hívtam sosem vette fel. Aztán megismertelek téged és meguntam, hogy pár havonta megjelenik aztán megint eltűnik. De te is nagyon jól tudod, hogy mennyire felzaklatott egy-egy találkozás. Mögém sétáltál és támogatólak átöleltél. Hátrább léptem és beljebb jött. Nem tudtam mit csinálni, olyan tehetetlennek éreztem magamat. 

- Jó úja látni drágám - közelebb akart jönni, megölelni. De megijedtem a közeledésétől és inkább leültem a kanapéra. Mindketten észre vettétek a reakciómat. Apám csalódott volt, te pedig védelmezni akartál. Mindig is óvni akartál az élettől. Nem akartad, hogy fájdalmat okozzanak. Gondoltad volna, hogy pont te fogod a legnagyobbat okozni?

- Mit keresel itt? - találtam meg a hangomat és dühösen méregettem. Sötét barna hajában ősz hajszálak csillogtak, barna szemét végig rajtam tartotta, de olyan üresnek hatottak. Mintha nem lenne lelke. 

- Hiányoztál - mondta negédesen, nekem pedig felfordult a gyomrom de közben éreztem azt a szorító érzést a szívembe. Fájt, hogy ennyire elhidegültem tőle. Pedig ő volt az a ember akire mindig is számíthattam. Egészen a 16. születésnapomig. 3 évvel később pedig annyira távolinak éreztem őt. 

- Most komolyan, miért jöttél? - megfogtam a kezedet és szorítottam rajta egyet. Szűkségem volt akkor a támogatásodra.

- Egy kis zűrbe keveredtem - kezdte gondterhelten én pedig rögtön rájöttem. Nem akartam, hogy folytassa. De képtelen voltam megszólalni a döbbenettől. Nem hittem a fülemnek.

- Nem adunk pénzt - vágtad rá és dacosan néztél apámra. Utáltad, azért amit velem tett. Sosem szívlelted. Nekem pedig ez mélyen valahol nagyon is imponált. 

- Nem hozzád jöttem. A lányomhoz.

- De ez a közös otthonunk, így azt hiszem van beleszólásom nekem is a dolgokba - mondtad hidegen, én pedig most éreztem azt, hogy bele kell szólnom.

- Köszönöm a látogatásodat, viszont igaza van Zaynnek. Nem adok pénzt - ráztam meg a fejemet. 

- Ennyit nem tudsz meg tenni az apádért? Hiszen egy gazdag ficsúrral vagy együtt vagy nem éred meg a pénzét olyan szar vagy az ágyban? - állt fel idegesen, én pedig éreztem a szemembe csillogó könnyeket. Égettet minden egyes szava. Nem hittem el, hogy képes megbántani. Elengedted a kezemet és felpattantál. Nem tudtam mozdulni, pedig meg kellett volna állítanom téged. Annyit vettem már csak észre, hogy kezedet ökölbe szorítod és behúzol neki egyet. Ijedten sikoltottam és néztem ahogyan apám orrából ömlik a vér. Megijedtem, beismerem. 

- Most pedig takarodjon innen - mondtad halkan, mégis fenyegetően. Apám gúnyos mosolyra húzta a száját, de nem szólt semmit. Csak fogta magát és kilépett a bejáratni ajtón. Az adrenalin eltűnt a testemből és remegni kezdtem. Szorosan öleltél át és olyanokat suttogtál a fülembe, hogy minden rendben lesz, te velem vagy és örökre vigyázni fogsz rám. Én pedig elhittem minden szavadat. Pedig nem kellett volna. Sosem kellett volna.