Kényszer szünet

Nem szeretnélek titeket a gondjaimmal untatni, és kifogásokat se sorolok. Bár azt el kell mondanom, hogy nem hagyom abba az írást. De ez az időszak számomra, mint a többi végzősnek nehéz.
Ezért valószínűleg csak a szóbeli után folytatom az írást!
Elnézéseteket kérem!

10. Fejezet

Rule the world

Jöttél és összetörted a tökéletes lányt. Elmentél, pedig még mindig akartál. A szeretetünk uralni fogja a világot. Felejtsd el hogy valaha tudtad a nevem. Tudom hogy nem tudjuk tettetni, hogy mi sosem voltunk szerelmesek. Már nincs erőm azt mondani magamnak, hogy ez a fájdalom elmúlik. Csak menj el.

Este kilenckor Harryvel az autóban ültünk egy kihalt útszakaszon és a szembe lévő kávézót lestük. Vártuk, hogy megérkezz.
Emlékszem, hogy a szívem a torkomba dobogott. Ideges voltam és rettegtem attól, hogy a gyanúnk beigazolódik. Szerettelek Zayn. Pont ezért éreztem magamat üresnek. De ma már érzéketlen vagyok és szívtelen. Igazi jégkirálynő. Neked köszönhetően.
- Ne felejtsd el Hercegnő, én mindig veled leszek - mosolygott biztatóan Harry. Igaz barát volt, mindig mellettem állt ha szűkségem volt rá, s a mai napig is ezt teszi.
- Tudom - bólintottam és jobban megszorítottam a kezét. Percek teltek el mire megpillantottalak téged. Egyedül érkeztél, a telefonodba voltál mélyedve. Utána pedig megszólalt a telefonom. Tőled jött egy üzenetem. Még ma is emlékszem arra, hogy mit írtál: "Későn érek haza, elhúzódott a próba. Szeretlek és ne haragudj."
Nem szégyenled magad, Zayn? A képembe hazudtál. Elhitetted velem, hogy én vagyok az egyetlen. Pedig ez hazugság volt.
Egy szoba közepén álltam, te pedig minden személyes tárgyamat elvitted onnan. Ezt tetted az életemmel és a szívemmel is.
Harry szomorú mosollyal az arcán nézett és valamit motyogott. Életemben először akkor gondoltam azt, hogy milyen jóképű. Mert az volt a hatalmas mosolyával, zöld szemeivel és a göndör fürtjeivel. Habár én sosem éreztem többet iránta, mint barátság. Azt el kell ismernem, hogy dögös és a legjobb dolog ami velem történhetett volna. Helyetted is férfi volt, Zayn!
Nem mentél be a kávézóba, kint álltál és a szembe jövő embereket pásztáztad. Kapucnit viseltél, de nagyon jól láttam, hogy elmosolyodsz. Az a igazi szívből jövő mosolyod volt. Amit csak nekem tartogattál. Régebben. Nem láttam kire mosolyogsz, de Harry igen. Láttam az arckifejezésén, hogy tudja ki az a lány.
- Ezt nem hiszem el... - morogta és kiakart szállni a kocsiból, de elkaptam a kezét és zavartan néztem rá. De ő csak fejét rázva mutatott mögém. Abban a pillanatban hajoltattatok közelebb egymáshoz, én pedig felismertem őt. Perrie, volt a szeretőd. A legjobb barátnőm. Elárultatok, Zayn!
Abban a pillanatban a szívem össze tört és összetörtem. Elvesztettem a reményt. A reményt arra, hogy egy napon a feleséged leszek, hogy a gyerekeid anyja leszek. Arra, hogy boldog legyek. Mert mindent amit szerettél bennem, abban a harminc másodpercben sikerült ki ölnöd belőlem.
Régebben egy lány voltam, aki mindig mosolygott, s vidám volt. Őrülten hit az igaz szerelemben és abban, hogy az élet egy tündérmese. De te fél perc alatt megváltoztattál, örökre. Elvesztettem a hitemet. Csak arra tudtam gondolni, hogy a szerelem fáj és minden ember megbánt. De én nem ilyen voltam!
Én voltam maga a remény. Mindig is mondtad, hogy a szüleimnek Hopenak kellett volna elnevezniük. De pont te tetted tönkre a remény napsugarát. Mert alattomos módon a legjobb barátnőmmel keféltél.
- Annyira vak voltam! Egy idióta! Észre kellett volna vennem, hogy ezek ketten mit művelnek a hátam mögött, de annyira naiv és buta voltam, hogy elhittem tényleg szeret - szipogtam halkan és éreztem, hogy nem sokára a könnyeim mögül foglak titeket nézni. - Harry... én miért nem érdemlem meg a boldogságot?
- Dylan... - kezdte annyira kedves és aggódó tekintettel, hogy a szívem facsarodott össze. Harry igaz barát volt, az egyetlen igaz barátom. - Te érdemled meg a legjobban mindenki közül. De lehet neked nem Zayn jelentette a boldogságot. Hidd el, egy nap megismersz valakit, akit újra szeretni fogsz.
- Legyen igazad... - de akkor még nem sejtettem, hogy arra a valakire sokat kell még várnom.
Oda pillantottam a párosotokra és láttam, hogy elindultok valamerre. Nem gondolkodtam, azonnal kipattantam az autóból és rohanni kezdtem utánad. Harry pedig jött velem.
- Zayn! - ordítottam torkom szakadtából, rám néztél és a fel ismerés csillogott barna szemeidben. Rájöttél, hogy örökre elfogsz veszíteni, igaz? Valami fura, megmagyarázhatatlan, abszurd módon mindkettőnkhöz ragaszkodtál. Hiszen én voltam neked a biztospont, a mentsvárad. Perrie pedig a kaland, a merészség. Túl nagyra vágyó voltál.
Mintha lelassították volna az időd. Perrie örömittas mosollyal bámult, te pedig... Csalódott voltál, szomorú és... és... boldog. Mert nem tudtad letagadni. Boldog voltál, mert nem neked kellett elmondanod nekem a titkodat. Hátra néztem Harryre aki időközben átkarolta a vállamat és nyugtató szavakat suttogott a fülembe.
- Tudod Zayn... egy tahó vagy - morogta. Te felhúztad magadat ezen és közelebb sétáltál hozzánk. Kezedet lendítetted és arcon csaptad Harryt. Sikoltottam egyet, de nem foglalkozva velem, támadtatok egymásnak. Miattam. S ez miatt bűntudatot éreztem...

9. Fejezet

Live Like There's No Tomorrow

Mellettem leszel? Együtt megcsináljuk. Csak te és én. Semmi sem lehetetlen. Semmi sem lehetetlen.

Reggel úgy csináltam mintha aludnék, pedig egész éjszaka fent voltam. Nem akartam veled beszélni, mert féltem, hogy akkor elbizonytalanodok. Így inkább megvártam míg elmész.
Feszült voltam, rettegtem attól, hogy mit fogok találni. Nem akartam beismerni azt, hogy nem vagyok elég jó neked. Sejtenem kellett volna előbb, hiszen voltak jelek. De mégis Harry kellett hozzá, hogy rájöjjek mindenre.
Miután elmentél szélsebesen pattantam ki az ágyból. Nem tudtam, hol kezdjem a keresést. Hiszen sosem kémkedtem senki után, mindig megbíztam mindenkiben. Feltétel nélkül, pont ez okozta a vesztemet. Túl hamar engedtem közel magamhoz az embereket, talán pont ezért tudtál ilyen könnyen megbántani.
Először belenéztem az összes pulóvered, nadrágod és kabátod zsebébe. Kerestem valami bizonyítékot. De néhány rágós papír és rossz öngyújtón kívül nem találtam semmit se. Már majdnem végeztem az összes ruháddal és kezdtem feladni mikor megpillantottam egy össze hajtogatott szalvétát. Össze ráncolt szemöldökkel néztem rajta azt a pár szót. Ez egy üzenet volt neked. Még pedig elég bizalmas. Ott jöttem rá, hogy igaz tényleg igaz. Borzalmasan éreztem magam, szemeimet könnyek áztatták és legszívesebben össze görnyedve feküdtem volna a padlón. De nem tehettem meg. Találnom kellett több bizonyítékot. De sikertelenül jártam, nem találtam semmit se. Pedig órákig kutattam, kerestem. De mindhiába volt. Egyetlen bizonyítékot tartottál meg. Ami neked biztosan fontos volt, ami nekem a véget jelentette.
Azt hittem, hogy te vagy a legjobb nekem, a legjobb dolog ami velem történhetett. De tévedtem, te mind végig a rossz srác voltál. De nem bántam meg azt a másfél évet amit veled töltöttem. Nem tudom, hiszen sok mindent köszönhetek neked. Például azt, hogy meg erősödtem. Ezért hálás vagyok neked, Zayn.

Ismét Harry kanapéján ültem, hiszen a göndör banda társad volt az egyetlen aki segítséget nyújthatott nekem. Ideges voltam, csalódott és szomorú. Végig azt a kis fecnit szorongattam. Égette a szívemet az üzenet. Ami neked szólt. A szajhádtól kaptad, aki még a mai napig a tiéd.
- Szeretlek már két hónapja. P - olvastam fel a papíron lévő üzenetet. Göndör hajú barátom döbbenten nézett maga elé, ő se hitte el, hogy ennyire átvertél. Azt hiszem ő jobban csalódott benned, mint én.
- Ez... most komoly? - kérdezte, s idegesen kezdett föl-alá járkálni. Ő sem hitte el, azt amit hallott.
- Harry, én ezt nem bírom. Hihetetlenül fáj, hogy ezt tette velem - suttogtam halkan, éreztem, hogy a kanapé besüpped alattam és Harry óvatosan a karjaiba húzott. Nyugtatólag a hátamat simogatta és kedves szavakat motyogott a fülembe. Ő velem volt és van mindig amikor kell.
- Azt hiszem ma kideríthetjük, hogy kivel csal meg - mondta halkan, én pedig döbbenten néztem fel rá és vártam, hogy folytassa - ma este találkozik vele. Elviszlek és megnézzük, hogy ki az aki szerinte jobb nálad.
- Megígéred, hogy végig mellettem maradsz? - kérdeztem komolyan.
- Hercegnő, én örökké - mondta és egy apró puszit nyomott az arcomra. Én pedig egy hálás mosollyal néztem rá.
Tudod lehet, hogy te megcsaltál és téged elveszítettelek. De kaptam egy barátot, egy támaszt Harry személyében. Akit szerethetek, és ő is szeret engem. S tudom, hogy ő sosem fog megbántani.

8. Fejezet

Intution 

Felemeltem a fejem ezért már nincsenek rossz napjaim. Elhatároztam, hogy a legjobb leszek, amennyire csak tudok. Pozitívnak kell maradnom, figyelmen kívül hagyom a negatívumokat.

Igaz, hogy Harry akkor még csak sejtette, hogy mi történik a hátam mögött. De kétségbe estem és elkezdtem gondolkozni. Minél többet agyaltam, annál jobban beláttam, hogy talán igaza van. Tényleg megcsalsz. Nem akartam haza menni, hozzád. Ott akartam maradni göndör barátommal, aki biztonságot nyújtott számomra. Menedéket.
Ott ültünk a kanapén és én szorosan ölelésébe bújtam. Úgy szorított magához mintha az élete múlna rajta. Szeretett engem, Zayn. Még mielőtt félre érted, semmi romantikus kapcsolatra nem kell gondolnod. Egyszerűen csak barátok voltunk, mégis jobban megbecsüld engem, mint te valaha. Ez pedig rettenetes. Lehet jobban jártam volna, ha ő csábít el és nem te.
- Hercegnő - suttogta halkan, én pedig remegni kezdtem. Te is így hívtál, ez a név rám ragadt az idő során. - Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Én itt leszek veled, mindig. Ígérem.
- De... Harry - zokogtam és még jobban vállába fúrtam az arcomat, olyan voltam mint egy hisztis lány. De nem hisztiztem, egyszerűen csak fájt.
- Megvédelek. Dylan kifogjuk deríteni az igazságot. De hidd el, ha igaz akkor én kinyírom őt - morogta idegesen. Felnéztem a csillogó zöld szemekbe és óvatosan elmosolyodtam. Fontos volt számomra. Ő az egyetlen ember aki még mindig mellettem van, akit közel engedek magamhoz. Miután szakítottunk mindenkit elmartam magam mellől. Csak ő és anya maradt számomra. A válogatásra is ők kísértek el, de ezt gondolom te is tudod.
Most itt ülök veled szembe, a múltról mesélek és könnyek égetik a szememet. De erős vagyok, nem adom meg azt az örömöt neked, hogy sírni láss. Soha többé.
- Haza viszel? - kérdeztem miután megnyugodtam, az arcom még piros volt és a szemeim is feldagadtak. Látszott, hogy sírtam. De bíztam benne, hogy még nem vagy otthon, hogy a szeretőddel hetyegsz.
- Persze - mosolygott szélesen. Ettől pedig nekem is jobb kedvem lett. Tartotta bennem a lelket mindvégig.
- Holnap átjövök, délelőtt pedig átkutatom a cuccait - soroltam neki a terveimet. Megijedtem, hogy elveszítelek. Ezért elhatároztam, hogy nyomozni fogok utánad. Kiakartam deríteni az igazságot. Úgy gondolom jogom volt hozzá, hogy megtudjam. De nem így kellett volna. Tőled kellett volna hallanom. Sokkal tisztességesebb lett volna, nem gondolod?

Miután Harry kitett a házunk előtt, szomorúan néztem végig rajta. Egykor ez volt az otthonom, a mentsváram. Akkor pedig félve lépkedtem a bejárat felé. Rettegtem, noha tudtam, hogy oda nem viszed a szeretődet. Mégis ijesztő volt számomra ez az egész.
Mikor beléptem az ajtón, téged pillantottalak meg ahogyan a kanapén ülve bele mélyedsz a telefonodba. Felnéztél és találkozott a tekintetünk. Mosolyogtál, nekem pedig hevesen kezdett verni a szívem. Hatással voltál rám. Próbáltam úgy tenni, mintha nem tudnék semmit. De baromi nehéz volt, tettetni azt, hogy még mindig bízom benned. Pocsék érzés volt.
Közelebb mentem és egy gyors csókot leheltem ajkaidra, menekülni akartam a hálószoba sötét csendjébe. Gondolkoznom kellett, de te nem hagytad lerántottál magad mellé és erőszakosabb csókot adtál. Élveztem, a vágy elfogott irántad. De nem akartam én is a játékszered lenni. Bántott a tudat, hogy nem én lehetek az egyetlen nő az életedben.
- Milyen napod volt? - kérdezted kedvesen, végig simítottál az arcomon és egy puszit nyomtál a homlokomra. Láttam a szemedben, hogy törődsz velem. Még mindig szerettél. Észre vettem a tekintetedből.
- Unalmas - legyintettem. Nem gondoltam, hogy fontos megemlítenem azt, hogy kivel voltam. Nem volt hozzá közöd. - Fura, hogy ilyen korán itthon vagy - jegyeztem meg és az órára néztem. Alig múlt tíz óra. Akkoriban mindig éjfél körül értél haza. Meghökkentett, hogy már velem vagy.
- Siettem haza hozzád - mosolyogtál rám. Ott ültünk össze bújva a kanapén, te pedig a hajammal játszottál. Kívülről úgy tűnt, hogy minden rendben van. Boldognak és szerelmesnek látszottunk. Álompárnak. De ez korántsem volt igaz.
- Mikor végeztetek? - érdeklődtem, tudni akartam, hogy mi lesz a válaszod.
- Olyan kilenc körül - bólintottál. Tudtam, hogy hazudsz. Hiszen az egész délutánt Harryvel töltöttem. A szemembe hazudtál, pedig nem is sejtetted, hogy ezzel még jobban felkeltetted a gyanúmat. Nem tudtam mit válaszolni neked, elakartam futni. Kitépni magam az ölelő karjaidból. De nem tudtam megtenni, túlságosan jó volt veled lenni Tudod rájöttem arra, hogy harcoltam volna érted, ha hagysz esélyt. De nem tetted. Már rég tudtad kit akarsz. Egyszerűen csak nem voltál képes a szemembe nézni és megmondani, hogy vége. Féltél, féltél attól, hogy megbántasz.
Tisztában vagyok azzal, hogy fontos voltam neked, az érzelmeid igazak voltak. Nem ezzel volt a gond. Azzal, hogy így lett vége a kapcsolatunknak. Így nem a szép dolgok maradtak meg bennem, hanem az, hogy tönkre tettél érzelmileg. Sivár lett lelkem miattad. Örökre. 

7. Fejezet

Sziasztok! 

 Ez a fejezet forduló pontja a történetnek, azért gondoltam, hogy írok pár sort nektek. Eddig a két főszereplőt próbáltam bemutatni, de innentől minden a feje tetejére áll. Jó olvasást!

Flóraa.

Who says

Nem akarok más valaki lenni. Bizonytalanná tettél. Azt mondtad, nem vagyok elég jó. De ki vagy te, hogy ítélkezz.

Egy hét telt el az éjszakai beszélgetésünk után, addig csendben éltünk egymás mellett. Azon az éjszakán valami megváltozott benned, azt hiszem akkor döntöttél végérvényesen. Nem együtt éltünk, hanem csak egymás mellett. Olyanok voltunk, mint két idegen akik olykor-olykor megcsókolják egymást. Egy ágyban aludtunk, mégis olyan távolinak éreztelek. Bizonytalan voltam, fogalmam sem volt róla, hogy mi bánt téged. Tanácstalan voltam, ez pedig idegesített.
Emlékszem gyanús voltál, sokszor az éjszaka közepén értél haza, pedig tudtam nem a bandával voltál olyan sokáig. A telefonod állandóan a kezedben volt, egy percre se tetted le olyan helyre ahol én is látom. Máshogy viselkedtél. Egyszerűen megváltoztál, én pedig nem tudtam az okát. Pedig egyszerű volt, egyetlen egy név miatt viselkedtél így. Perrie miatt Ez pedig felemészt. Vak voltam és naiv. Megbántottál.
A fekete kanapén ücsörögtem és mosolyogva néztem körbe az új helyiségben. Tetszett barátnőm lakása, illett hozzá. De ha tudtam volna, hogy majdnem minden éjszaka itt vagy akkor sírva törtem volna össze mindent a szobába.
Belépett a kezében két pohár üdítővel és mosolyogva nyomta az egyiket a kezembe. Utált, de a szemembe jó pofizott. Hazugság volt a barátságunk. Mind végig téged akart, meg akart szerezni magának. Harry előre figyelmeztetett, hogy vigyázzak vele. Hallgatnom kellet volna rá.
Mindig is gyönyörűnek láttam őt, a szőke hajával és hatalmas mosolyával. Közvetlen volt az emberekkel és mindenkit elbűvölt. Ilyen volt ő. Játszott az emberekkel, mindenkit elvarázsolt a viselkedésével és a hangjával. Szerették őt az emberek. Pedig egy boszorkány, aki tönkre tette az életemet. Lehet, hogy szeret téged, ezt nem tudhatom biztosan. De azt igen, hogy főként a hírnevedért kezdett ki veled, na meg azért, hogy nekem keresztbe tegyen. Te csak egy játékszer voltál az újabb őrült játszmájához.
- Hihetetlen ez a lakás - mosolyogtam rá barátságosan. Tényleg tetszett, szép volt. Világos, barátságos de mégis modern.
- Köszönöm, de azért a ti házatok Zaynnel sokkal jobb - mondta és mélyen bele nézett a szemembe, fölényes volt és rémisztő.
- Szeretek ott lakni - biztos vagyok benne, hogy valami olyasmit gondolhatott, hogy én már nem sokáig leszek ott.
- Nem gondolkoztatok azon, hogy közöset vegyetek?
- Nem, mert Zayn azt mondta, hogy hiába ő vette ez közös otthonunk - úgy éreztem, hogy versenyeznem kell vele. Akkor más volt a barátságunk, nem tudtam mit miért mond vagy tesz.
Mindig elképedek azon, hogy egyszer ez a nő a legjobb barátnőm volt. Megbíztam benne. De elárult, ezt pedig soha sem fogom megbocsátani. - De nem ezért jöttem.
- Hallgatlak - mosolygott és karba tette a kezét. Akkor ott éreztem, hogy már nem vagyok neki fontos. Elakart taposni.
- Azt hiszem, hogy... - de nem tudtam befejezni, mert megcsörrent a telefonom. Bocsánatot kérve hagytam magára és sétáltam ki a helyiségből. Össze ráncolt szemöldökkel bámultam a készüléket amin szüntelenül villogott Harry neve.

Egy órával később a banda göndör tagja házában ültem és kíváncsian néztem ahogyan fel-le mászkál a lakásban. Ideges volt, de nem tudtam miért. Cikázott a szemem, ezért meguntam és felálltam. Elé álltam és óvatosan megfogtam két vállát és magam felé fordítottam.
- Mi történt? - kérdeztem halkan, de akkor még nem sejtettem mit akar mondani. Azt hittem vele történt valami, hogy őt bántja valami. Legvadabb álmaimban se hittem volna, hogy rólam akar beszélni. Tudod bölcs voltál azért, hogy őt nem avattad be. Mert úgy hiszem a mai napig nem tudod azt, hogy ő volt az a ember aki segített leleplezni titeket. Helyetted is férfi volt, amíg te egy gyáva féreg.
- Először üljünk le - kérte kedvesen és hagytam magam a fotel felé vezetni, miután helyet foglaltam elém térdelt és kezét a térdemre tette. Tekintette tele volt szeretettel és aggódással, én pedig hálás vagyok neki a mai napig. Mindenért.
- Mond el, hogy mi aggaszt. Kérlek - egyre idegesebb lettem a viselkedése miatt. Nem tudtam, hogy mi történt. Ijedt voltam, mint egy űzött vad.
- Szerintem Zayn megcsal téged - mondta ki lassan a szavakat. Bennem pedig valami felszínre tört. Össze raktam a fejembe a kockákat. A kirakós a helyére került, én pedig elvesztem. Akkor és ott úgy éreztem magam mint egy élőholt. Nem fogtam fel a dolgokat, de érzékeltem. De azt sosem fogom elfelejteni, ahogyan zokogva Harry védelmező karjaiba bújok. Ott kerestem menedéket. Előled.