Tudom, hogy az irántad érzett szerelmem igaz. Valami igazság amit tettünk. Csak valami természetes amit érzek. Amikor besétálsz a szobába, amikor közel vagy érzem, hogy a szívverésem kihagy. Az egész világ megszűnik és csak te és én vagyunk.
Olyan régen volt minden, régen történt. De én mégis úgy emlékszek minden pillanatára mintha tegnap történt volna. Nem tudom, hogy pár nap alatt változott meg benned valami vagy hosszú időt vett igénybe, de fura voltál. Féltél rám nézni, nem voltál őszinte Pedig én ezt a tulajdonságot tiszteltem benned a legjobban. Lehet én voltam vak és nem vettem észre, hogy elveszítelek, de nem jöttem rá. Pedig utólag vissza gondolva voltak jelek. Nem voltál mellettem boldog, ami felemészt és bűntudatot érzek. Nevetséges, igaz? Neked kéne érezned! Neked kéne szenvedned, nem nekem. Én csak csapdába estem, mert hittem abban, hogy létezik az igaz szerelem. Mind ketten hibáztunk, feladtuk a harcot a szerelmünkért. Belefáradtál, megijedtél és ezért inkább elmenekültél, hogy máshol keresd a fesztelen boldogságot. Tudom, hogy valamit elrontottam veled kapcsolatban, pedig próbáltam jó barátnő lenni, támogattalak és együtt éltem a körülötted lévő felhajtással. De a legnagyobb baklövést te követted el. Belém tapostál, eszedbe is jutott valaha az, hogy ha ez kiderül én mit fogok érezni? Ha nem, akkor szívtelen vagy, viszont ha gondoltál rá akkor meg egyszerűen csak egy idióta! Sokkal egyszerűbb lett volna az elején elmondani nekem, mert akkor nem lennék most itt és nem azon idegeskednék, hogy megváltoztattam az életemet, csak azért, hogy megmutathassam neked, hogy jól vagyok és erős. De mindketten tudjuk, hogy ez hazugság. Még mindig szeretlek, de te már boldog vagy. Mással.
Mikor megismertelek akkor jelent meg az első dalotok, akkor kezdted magadat belopni az emberek szívébe. Nem csak több millió embert varázsoltál el, hanem engem is. Megkaptam azt a kincset, hogy megismerhettelek. Az igazi énedet, aki vissza húzódó csendes és álmodozó. De a szíve hatalmas és nagyon tud szeretni. Nekem adtad a szívedet, én pedig neked. A tenyereden hordoztál, egy rossz szavam se lehet, mert boldog voltam melletted. Egyikünknek sem volt egyszerű, hiszen ti Amerikában voltatok sokat, én pedig itthon. Keveset láttalak, a média zaklatott. A rajongók ellenem voltak. De egy idő után mindenki fel fogta, hogy nekem nem a pénzed, a hírneved kell hanem csak a szerelmed. Én a hétköznapi srácot láttam benned, te pedig kihoztad belőlem a legjobbat. Te voltál a jobbik felem.
Szokásos napnak indult ez is, mint a többi. Én otthon voltam a lakásunkban, te pedig a világ egyik pontján tetted boldoggá a rajongókat. Boldogsággal és szeretettel néztél rájuk, néha úgy éreztem én hátrébb kerülök azon a képzeletbeli fontossági listán. De akkor egy kedves szóval, egy szerelmes öleléssel vagy egy aranyos cselekedettel ezt megcáfoltad. Nem csak a külvilág számára hanem számunkra is mi voltunk a tökéletes páros, mégis mi változott meg? Én vagy esetleg te? Vagy csak az érzelmeid?
Nehezen kikeltem az ágyból és első utam a konyhába vezetett. Reggel sosem néztem bele a tükörbe, nem szerettem a látványomat. Sosem voltam kibékülve a külsőmmel, de te harcoltál ellenem. Szerinted én voltam a föld kerekség legszebb nője. A konyhába érve, rögtön bekapcsoltam a laptopot és hagytam tölteni, addig elkészítettem a szokásos reggeli kávémat és írtam neked egy jó reggelt SMS t. Ez a tett már megszokottá vált, amikor nem voltál a közelben mindig írtam neked. A gép előtt ülve megnéztem a szokásos oldalakat, amiket minden reggel. Egy velem egykorú lány a sztár híreket, a divat tippeket és a twittert nézte meg először. Velem ez másként volt. Imdb volt a leggyakrabban betöltött oldal, meg lepő volt de ma reggel is azzal kezdtem. Aztán az amazonon néztem a rendeléseket, hátha találok valami érdekeséket. Ha ezzel végeztem mentem csak fel twittere. Rengeteg új követő és üzenet várt, nem akartam bunkónak tűnni, így mindig bele-bele olvasgattam. Akik szimpatikusat írtak őket mindig vissza követtem. Számomra is hihetetlen volt még akkor, hogy mekkora örömet okozok ezzel, hiszen csak egy lány voltam akinek ismert a barátja. Hirtelen elkezdett rezegni a telefonom, én pedig hatalmas örömmel olvastam el a soraidat, de miután elolvastam meglepődtem. Zavartan sétáltam a nappaliba és néztem ki az utcára néző ablakon. Ott álltál teljes életnagyságban. A bőröndök melletted voltak a járdán, te pedig egy egyszerű karton táblát tartottál amire az volt rá írva, hogy Szeretlek. Nem foglalkozva lenge öltözékemmel futottam ki és borultam a karjaidba. Nevetve viszonoztad ölelésemet és belecsókoltál a hajamba. Állandóan ezt csináltad.
- Jó reggelt, Szépségem - motyogtad és egy apró csókot leheltél a nyakamba. Kicsit hátrébb léptem, hogy láthassam az arcodat. Fáradt voltál, tisztán látszott rajtad. Nevetve ráztam meg a fejemet és simítottam végig enyhén borostás arcodon.
- Azt hittem csak a jövő héten jössz haza - ráztam meg a fejemet értetlenül, de közben piszkosul örültem annak, hogy láthatlak.
- Csak pár interjúnk lett volna, de lemondtuk őket, hogy kicsit több szünetünk lehessen, hogy veled lehessek - magyaráztad és egy apró puszit nyomtál az arcomra. Elengedted a derekamat és a két hatalmas utazó táskáért nyúltál. Segíteni akartam, de nem engedted. Így hát kinyitottam előtted a kaput és a bejárati ajtót is. Az előszobába érve ledobtad a táskákat és végre rendesen is köszöntöttél. Ajkaid ismerősen köszöntötték az enyémet, mintha csak régi barátok lettek volna. Csókunk tele volt tűzzel, vággyal, szerelemmel és játékos pajkossággal Feljebb tűrted a lenge hálóingemet, engem pedig kirázott a hideg érintésed nyomán. Tudtad, hogy ilyen hatással voltál rám? Ha ma is úgy érintenél meg, mint régen ugyan ilyen érzéseket váltanál ki belőlem Nem tudom tagadni, a szívem még mindig a tiéd.
- Hiányoztál - suttogtam, mélyen a szemembe néztél. Valami fura fény csillogott ott, mintha bűntudatod lett volna.
- Te is nekem - mondtad, de közben nem néztél a szemembe, lehajoltál az egyik bőröndhöz és az egyik kisebb rekeszből elővettél egy apró virágos zacskót. Elfintorodtam, hiszen mindig hoztál nekem apróságokat, nem szerettem ha rám költöd a pénzedet. Kezembe nyomtad a tasakot, én pedig egy könnyed mozdulattal vettem ki belőle az ezüst láncot. Egy apró madár szolgált medálként. Gyönyörű volt. Mindig kulcstartókat hoztál, mert tudtad, hogy gyűjtöm őket. Pont ezért leptél meg a nyaklánccal. Csak nem a szégyen érzetedet akartad ezzel jobbá tenni? Nem tudom.
- Nem kellett volna, de köszönöm! - mondtam és még egyszer szorosan a karjaidba bújtam. Elmondhatatlanul boldog voltam abban a pillanatban. A világ legboldogabb emberévé tettél abban a pillanatban.
- Mi lenne ha egész nap pihiznénk és élveznénk egymás társaságát és testét - kezdted és közben rám kacsintottál, én pedig elpirultam. - Este pedig elmennénk e
gy romantikus vacsorára?
- Nem kell kényeztetned nekem elég ha velem vagy - mondtam halkan, még mindig zavarba tudtál hozni. Ezt utáltam, de közben élveztem is, hogy ennyire kívánsz.
- De én ragaszkodom hozzá, a barátnőm a legjobbat érdemli. Az én hercegnőm - mondtad kedvesen és végig simítottál az arcomon. Bele néztem a ragyogó barna szemeidbe és a szívem hevesen vert, több mint egy év után is ilyen hatással voltál rám. Még a mai napig ilyen hatással vagy rám.
